Két éve küzd a rákkal Wichmann Tamás

HírKlikk 2019. szeptember 9. 07:08 2019. szept. 9. 07:08

A 71 éves kilencszeres világbajnok Wichmann Tamásról jó ideje rebesgetik, hogy beteg. A Borsnak döbbenetes nyíltsággal beszélt a kenus legenda arról, hogyan küzd meg a gyilkos kórral.

- Két évvel ez előtt, 2017 nyarán kezdett fájdogálni a gyomrom, de nem nagyon törődtem vele, majd elmúlik. Aztán csak nem akart. Elballagtam a Honvédkórházba, elkezdődtek a különböző vizsgálatok. Bár akkor már komoly késésben voltam – mesélte a Borsnak a kenukirály.

- A Tömő utcai klinikán, ahová bekerültem, a rákkutató orvoscsoporttal konzultálva közösen vettük fel a harcot az istenverte kórral. Nagy segítségemre volt ebben a közel tízéves rákkutatói gyakorlattal rendelkező Barnabás fiam is. Csak a legnagyobb tisztelettel és hálával gondolok rájuk, és az angyali türelemmel, szakmai elhivatottsággal megáldott gondozó nővérkékre. Az egyre szaporodó rák jelentős előnyhöz jutott, nem érte be a vastagbéllel, ráment a májra, tüdőre.

2018 tavaszától folyamatosan kapja a kemót. A szívizomzata komoly terhelést kapott a versenyzése alatt, de azért igyekszik tartani magát.

- Mostanság már jóval visszafogottabban élek. Sokat pihenek, unokázom. Tavaly felhagytam a vendéglátózással, nyugodtabb életre rendezkedtem be. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, főleg a korosztályomnak, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő. Októberre kaptam időpontot egy újabb CT-vizsgálatra, majd ott kiderül, milyen állapotban vagyok. Szerintem tűrhetőbben.

Forrás: Bors