Lagzi Lajcsi: felkészültem a legrosszabbra is

HírKlikk 2019. május 24. 10:22 2019. máj. 24. 10:22

„Mindenre felkészültem, a legrosszabbra is, de nem törtem meg. Nem aggódom. Ahogy tegnap a bíró úr elmondta, a vádirat nem szentírás – mondta a Blikknek Lajcsi a csütörtöki tárgyalás után.

Lajcsi ügyvédje a Blikknek elmondta: ha a bíróság helyt ad az ügyészség indítványának, első fokon kiszabhatja a legsúlyosabb büntetési tételt, a tizenkét éves szabadságvesztést, amit azonnal megfellebbeznének.

Dr. Fröhlich Krisztián, hangsúlyozta: eddig egy igazságügyi szakértő sem tudta pontosan megállapítani az állítólagos közüzemi károkozás mértékét.

Két hónapja bírócsere miatt indult újra a büntetőper. A több tíz millió forintos áram-, gáz- és vízlopással, illetve vesztegetéssel vádolt zenésznek lehetősége volt arra, hogy lemondjon a tárgyalás jogáról. Így évekkel rövidíthette volna a kiszabható büntetést, de Lajcsi csak akkor vállalta volna a Budaörsi Járási Ügyészséggel az egyezkedést, ha korrigálják a vádiratot, amelyben az ügyvédje szerint is sok a tévedés.

Az ügyészek nem változtattak az álláspontjukon, az igazságügyi szakértők pedig fényképekkel szemléltették, hogy a mulatós sztár mocsai birtokán is szabálytalan áram- és gázvételezés nyomaira bukkantak. Lajcsi még az előző bírói szakaszban kifejtette, a bekötéseket az a brigád készíthette, amely a birtokon ténykedett, de vitájuk támadt, és szerinte bosszúból csinálhatták az illegális megoldást.

 
Forrás: Blikk