Majdnem megölték a fényevők Galambos Lajost

HírKlikk 2019. április 22. 10:44 2019. ápr. 22. 10:44

Az evészavarok volt a témája Jakupcsek Gabriella műsorának, melynek vendége volt többek között Galambos Lajos is, akit évekkel ezelőtt behálózott egy fényevő és ez majdnem az életébe került.

A mulatószenész bevallotta: évekig stresszevő volt, ennek tudható be, hogy régebben 130-140 kilót nyomott a mérlegen, s ha nem fogy le, akár életveszélybe is kerülhetett volna. Akkor és az őrült fényevődiéta kipróbálása utáni borzalmas állapotában is a felesége segített rajta.

A túlsúly borzasztó teher. Betegesen kövér voltam, és ez sok stresszt is okozott. Ez és az egyéb nyomás miatt lettem stresszevő, ez abszolút fejben dől el. Állandóan ettem, igaz, nem nagy adagokat, de folyamatosan, ennek az lett az eredménye, hogy nagyon elhíztam – mondta Lajcsi az ATV Jakupcsek Plusz műsorában. 

– Ennek a lelki és fizikai tünetei is jelentkeztek. Sokkal többet kellett aludnom, fáradékonyabb voltam, a vérnyomáson felment, a vércukrom pedig messze volt a normálistól. Annyiféle módszert kipróbáltam, mivel lehetne lefogyni, de szinte semmi nem vált be. Pedig tudtam, a zabálást abba kell hagyni, mert ha én ezen nem változtatok, akkor baj lesz. A családom iránt volt bennem felelősségtudat, hiszen még picik voltak a gyerekeim, és az orvosok azt mondták, ha nem fogyok le, a várható életkorom megrövidül – emlékezett vissza a zenész, aki ezután életveszélyes diétába kezdett, amely alatt szinte semmit nem ehetett, csak folyadékot fogyaszthatott.

– Jött egy szélhámos, aki elhitette velem, a fényevődiéta segíthet rajtam. Hittem benne, de nagyon rossz állapotba kerültem. Elvékonyodott a hangom, remegett a kezem és a lábam, nyolcvanöt kilóra fogytam. Akkor a feleségem, Bogi vetett ennek véget. Egyik nap rám nézett, és azt mondta: „Apa, ebből elég” – emlékezett vissza Lajcsi, aki jelenleg az úgynevezett zsírdiétát követi, ám ügyel arra, miből menyit eszik.

Forrás: Blikk