Száz éve született Bessenyei Ferenc

HírKlikk 2019. február 10. 08:24 2019. feb. 10. 08:24

Száz éve ezen a napon született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja. Ebből az alkalomból emléktáblát avatnak, díjat adnak át, beszélgetéssel és gálaesttel emlékeznek a művészre.

Bessenyei Ferenc (1919-2004) születésének 100. évfordulóján, vasárnap délelőtt emléktáblát avatnak az V. kerületben, a Kálmán Imre utca 10. számú házon, ahol a színész első önálló lakása volt Budapesten. 

A PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet délután Bessenyei Ferenc és Komlós Juci 100 címmel vetítéssel egybekötött beszélgetést tart a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A rendezvény vendége Földessy Margit színművész, Komlós Juci lánya, valamint Gervai András író, újságíró. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezeti.

Hódmezővásárhelyen szintén délután avatnak emléktáblát Bessenyei Ferenc szülőházán, a Fűzfa utca 6. szám alatt. Utána adják át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a színészről elnevezett művelődési központban, ahol emlékestet is tartanak. Az elismerést Huszti Péter és Piros Ildikó színművész, valamint a Bessenyei Színkör és Gyerekszínkör nyerte el.

Forrás: MTI