Csak az erő nyelvén ért, a diplomáciai finomságok nem tartoznak Orbán Viktor repertoárjába

KlikkTV 2024. február 3. 12:00

Reméljük, hogy ebből tanulni fog az Európai Unió – utalt Bozóki András politológus, a CEU oktatója a KlikkTV Heti Egyenleg című elemző műsorának első felében arra, hogy a magyar miniszterelnök a csütörtöki EU csúcson azután már nem mert szembe szállni Ukrajna támogatásával és vétózni, miután kiderült, egyedül maradt a 26 tagállammal szemben. Így meghajolt az erő előtt. Kellett ehhez az is, hogy a 27-ek találkozója előtt három-négy nagyobb ország miniszterelnöke „megmasszírozza” Orbán Viktort. Így ő - lényegében a Nemzeti Konzultáció eredményét semmibe véve - megszavazta Ukrajna támogatását.

Csillag István, volt miniszter a műsorban a Politico hírportál egyik írására hívta fel a figyelmet. Eszerint az EU tanácskozás előtti napon Orbán Viktor nem vett részt a közös vacsorán, viszont a francia elnök és az olasz kormányfő találkoztak vele a szállodában. Nyilván azért, hogy megbeszéljék a magyar miniszterelnökkel, meddig mehet el, illetve mi lehet az ő menekülő útja, mert arra szüksége volt Orbán Viktornak.

Most pedig, miután már arról szól a nemzetközi sajtó, hogy meggyőzték Orbánt, azon gondolkodnak az unióban, hogy a magyar miniszterelnök vajon csak nárcisztikus és nagy az egója, vagy tényleg Putyin embere – mondta Bozóki.