Horn Gábor: most kellene az ellenzéknek mindenen felülemelkednie

KlikkTV 2024. március 5. 13:45

Továbbra sem gondolom, hogy Orbán Viktor bukásának pillanatait éljük, de valami a rendszerben alapvetően megrepedt, és ez a hiba felszínre hozta az egész rendszer működésképtelenségét, rothadtságát, morális vállalhatatlanságát – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Horn Gábor a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. A politológus ugyanakkor arra is rámutatott, hogy ebben hatalmas jelentősége van a 150 ezres tüntetésnek, nemcsak nagysága miatt, hanem azért is, mert olyanok szervezték, akik a szó hagyományos értelmében távol vannak a politikától, miközben vannak köztük olyanok, akik közszereplőként napi szinten politizálnak.

Horn Gábor arról is beszélt, hogy a kegyelmi-ügy szereplőit nem az influenszerek mondatták le, hanem részben a független újságírás, ezért nem fölösleges, a Hírklikk, a 444, a Telex, a HVG, a Klubrádió, amelyeket sok esetben a lakosság elkötelezett tagjai tartanak el.

A szakember azt is kifejtette, ez a probléma rávilágított arra, hogy mennyire nincs kihívó, pedig az ellenzék az első két hétben kifejezetten jól tette a dolgát, és kiderült, nem baj, ha sokszínű, mert sokféleképpen reagáltak. „Az influenszereknél nagyobb szerepe volt az ügy felszínre kerülésében és a bukásban az ellenzéki pártoknak.” Szerinte most félre kell tenni, hogy melyik kerületben ki lesz a polgármester és be kell mutatni a romlott rendszert, egyúttal ajánlani helyette egy másikat. Ebben lehetne közösen lépni és ezt a felülemelkedést megmutatni, mert most van az a pillanat – fogalmazott.