Kellően sok kormányzati kapcsolattal a legbrutálabb bűncselkeményt is meg lehet úszni

KlikkTV 2024. március 12. 10:00

Csodálattal figyelem, hogy Deutsch képviselőtársam négy és fél év munka után rájött arra, hogy a jogállamisági mechanizmus megszületésében én fontos szerepet vállaltam. Különösen úgy, hogy rengeteg vita folyt erről. Ha figyelt volna ezeken és tudná, miről szól ez a mechanizmus, nem beszélne ekkora butaságokat – reagált Cseh Katalin, a Momentum EP képviselője a KlikkTV Puccs című műsorában arra, hogy Deutsch Tamás szerint az Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ki kell vizsgálnia, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin „milyen politikai befolyásolási manővereket hajtottak végre, hogy megakadályozzák a magyaroknak járó uniós fejlesztési pénzek folyósítását.”

Helyette olyan vizsgálóbizottság kellene, amely kivizsgálja, hogy Kónya Endre miként kerülhetett szabadlábra – véli Cseh Katalin. "Ha ugyanis a kormánypárt a kegyelmi ügyet lezártnak tekinti, az az áldozatok arculköpése. Ez a szörnyeteg ugyanis ennyi év után is szabadlábon járkálhat, ismételtem nyomást tud gyakorolni az áldozatokra. Nem volt semmi következménye ennek a borzasztó bűncselekménynek. Ez a Fidesz rendszer lényegét, esszenciális, mélyről jövő rohadását mutatja meg."