Petschnig Mária Zita: Orbán arra játszik, hogy új uniós világ jön, ahol már nem lesznek követelmények

KlikkTV 2024. április 26. 12:00

Miután a kormány most éppen kettős veszélyhelyzetben van, olyan döntéseket hoz, amely neki megfelelő, csakhogy a gazdaságba való durva beavatkozásnak megvan és meglesz a hátulütője – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa. A közgazdász rámutatott, a kormányzati politikával szembeni bizalom nagyon erősen megroppant a nyugati befektetői körben, amely fejlett technológiát tudott idehozni, erősítette a termelékenységet, szemben a keletről jövő akkumulátorgyárakkal, amelyek nagyon alacsony hozzáadott értéket termelnek, nagyon kevés jut belőlük a magyar jólét növelésére, nagyon sokba kerülnek nekünk, adunk pénzt és infrastruktúra-fejlesztéseket és megengedünk nekik mindent. „Itt nem kekeckednek az engedélyekkel, a szabályok betartásával, nincs ellenőrzés, szabadon garázdálkodhatnak az itt lakók kárára.”

A szakember üdvözölte, hogy az idén az év végén készítik el a jövő évi költségvetést, de hozzátette, azt nem tudni, hogy ez most egyszeri döntés vagy tényleg visszaállnak a normál költségvetés készítésére. 

Petschnig Mária Zita arról is beszélt a műsorban, hogy szerinte Orbán Viktor már ebben az évben semmit sem akar teljesíteni az unió által megkövetelt 27 pontból, hanem arra játszik, hogy majd június 9-e után új világ jön, és az majd eltöröli ezeket a követelményeket, így mehet minden tovább.

A szakember arra kérdésre is megpróbált válaszolni, mit jelenthet, hogy a választás után kiigazítást kell eszközölni a gazdaságban, mi lesz az inflációval, érkezik-e még az unióból pénz?