Szent-Iványi István: Orbán szavazása racionális okokkal nem magyarázható

KlikkTV 2024. február 2. 13:00

Nagyon nagy nyomás nehezedett Orbán Viktorra és már érezte, hogy súlyos következményei lennének annak, ha továbbra is kitartana amellett, hogy nem szavazza meg az Ukrajnának szánt 50 milliárdos uniós pénzügyi támogatást – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, aki rámutatott folyamatosan puhult a magyar kormányfő álláspontja, a kezdeti, „semmit nem fogadunk el” kijelentéséből. „Egyre inkább kompromisszumokat keresett és végül arcmentést akart, de ezt sem kapta meg, csak egy egészan halvány mértékben.”

Hogy ezt miért csinálta, senki nem tudja, látszik a nyugat elemzőkön is, hogy tanácstalanok, már a pszichológusokhoz fordulnak azzal, hogy Orbánnak szüksége van rá, vagy az oroszok tartják kézben, és ők irányították – tette hozzá Szent-Iványi István. „Nyilvánvalóan, ha az utóbbi lett volna, akkor azt akarták volna, hogy menjen el a falig vagy azon túl is. De ezt ő nem tehette meg.”

Racionális okokkal nem magyarázható a szavazása, de semmire sincs bizonyíték. „Lehet ez egy politikai alku rész az oroszokkal, lehet politikai zsarolás. Valaminek lenni kell emögött, vagy egyszerűen nem ura önmagának.”

Orbán biztos benne, hogy naggyá akarja tenni ezt a kis országot, de sorra bizonyosodik be, hogy nem megy – tette hozzá a szakértő. „Nagy pofonokat kap, mint amikor a decemberi csúcson ki kellett mennie kávézni. Ezt nehéz sikerként eladni, már ő sem tudta, csak annyit, hogy ebben a helyzetben ez volt a legjobb.”

Elpazarolt 10 milliárd forintot a nemzeti konzultációra, ahol arra kérte az emberek támogatását, hogy ezt megakadályozhassa. És a svédek esetében is nagy hátraarcot kell csinálnia. „Nem hiszem, hogy ezeket józanul gondolkodó emberek sikernek látnák."