18 év után távozik a Klubrádiótól Pikó András

HírKlikk 2019. június 14. 10:18 2019. jún. 14. 10:18

Pikó András áprilisban még cáfolta, ma már maga jelentette be a Klub Rádióban, hogy elindul az őszi önkormányzati választásokon. A Civilek Józsefvárosért Civil Társaság (C8) egyik alapítója több ellenzéki párt közös polgármesterjelöltje lesz a Józsefvárosban. A rádiós műsorvezető ezt bejelentve el is köszönt a hallgatóktól.

Pikó a Klub Rádióban jelentette ezt be, miközben terjedelmes anyagban vallott a Media 1 portálon indokairól, terveiről és bemutatta kampányfilmjét is.

Mint áprilisban a Hírklikk is beszámolt róla, először nyilvánosságra került, hogy a Momentum javaslatára ő lenne a közös jelölt, de azt akkor cáfolta. Portálunknak nyilatkozva, illetve a Facebookon közzétett posztjában leszögezte: „Nem vagyok polgármester-jelölt, mert nem fogadtam még el a felkérést... a felkérés elfogadásának vannak garanciális feltételei, erről még meg sem indult a beszélgetés a pártokkal”.

A Media1-nek Pikó most azt mondta, hogy indulásához most megkapta a szükségesnek tartott garanciákat is, illetve több más párt is támogatásáról biztosította őt. Pikót támogatja a Momentum és a C8 mellett az összes ellenzéki párt (MSZP, LMP stb.), kivéve a Jobbikot, de Pikó és a C8 a Jobbikkal nem is tárgyalt.

Pikó András a portálnak azt mondta, „szerinte jó esélyei vannak a polgármesteri poszt elnyerésére, amit az uniós választások eredményéből és abból is lát, hogy ha a korábbi önkormányzati választáson is összefogás lett volna, akkor a Fidesz nem nyert volna”. Ugyanakkor számít arra, hogy lejárató akciók kezdődnek vele szemben, de ő sem bánik majd kesztyűs kézzel a jelenlegi városvezetéssel.

Forrás: Hírklikk