2019 vízválasztó év lesz

Nagy András 2019. január 2. 16:15 2019. jan. 2. 16:15

Ami Budapesten történik, az az egész országot érinti, az idei év egyik legfontosabb eseménye ezért a főpolgármester-választás lesz, amely a 2022-es kormányváltás szempontjából vízválasztó lesz. Erről Molnár Zsolt beszélt szerdán a főpolgármesteri hivatal előtt. A napokban megkezdődő ellenzéki előválasztással kapcsolatban azt mondta, arra van szükség, hogy a budapestiek vegyék kezükbe a sorsukat, és minél nagyobb számban vegyenek részt rajta.

A szocialisták budapesti elnöke bízok benne, hogy az ellenzék egésze ott folytatja 2019-ben, ahol a 2018-as év végén elkezdte, azaz az utcán és a parlamentben szorosan együttműködve, békésen tüntetve, az őszi önkormányzati választásokon pedig egy jelöltet állítva a Fidesszel szemben, mert egy jelöltnek van esélye legyőzni nem csak Tarlós Istvánt, de a megyei jogú városokban, és a kisebb településeken is a Fideszt.

Kijelentette: a szocialista párt nyitott az együttműködésre nem csak az őszi, de az időben közelebb eső, májusi európai parlamenti választáson is. „Teremtsük meg az esélyét, hogy a Fidesz az önkormányzati választáson leváltható legyen” – mondta.

Molnár a sajtótájékoztatón önkritikusan elismerte, hogy a 2014-es módszer, amikor a pártok maguk között, a háttérben próbálták megtalálni a legalkalmasabb főpolgármester-jelöltet, fájdalmas kudarcot hozott. Most ezért arra van szükség, hogy a Budapesten többségben lévő ellenzéki szavazók maguk döntsék el, ki legyen Tarlós István egyetlen kihívója – mondta.

Ezért arra kérte a budapestieket, hogy a hétfőtől induló előválasztási folyamatban minél nagyobb számban vegyenek részt, majd felhívta a figyelmet az elovalsztas2019.hu honlapra, ahol minden információ megtalálható a szavazásról. Molnár Zsolt a sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy bár az MSZP Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét támogatja, amennyiben a fővárosi ellenzéki szavazók mást választanak, tiszteletben fogják tartani a budapestiek döntését.