5 pont, amit érdemes figyelembe venni, ha betársul egy kisvállalkozásba

HírKlikk 2019. január 12. 18:05 2019. jan. 12. 18:05

Ebben az alacsony betéti kamatkörnyezetben a növekvő lakossági megtakarítások azt eredményezik, hogy mind többen fontolgatják a lehetőséget, hogy egy kisvállalkozásba fektessék megtakarításukat vagy annak egy részét. Amíg a banki kamatok 2-3% éves kamatot hozhatnak, addig egy közepesen jól működő kisvállalkozás kényelmesen hozhat 10-20%-ot is évente, akár mérsékelt kockázat mellett. Összeszedtük azt az 5 fontos szempontot, amit véleményünk szerint meg kell vizsgálni, ha valaki egy kisvállalkozásba invesztálja félretett pénzét. Előre kell bocsátani, hogy univerzálisan jó befektetés nincs. A “jó üzlet” fogalma mindig attól függ, hogy ki a befektető.

1.) A cég, amibe invesztálni akarunk, legyen teljesen transzparens előttünk. Sokkal jobb a sarki étterem, mint egy kubai szállodalánc. Mérjük fel, hogy mit tudunk a kiszemelt cégről, mióta működik, mit látunk belőle. Legyünk óvatosak azzal a vállalkozással, aminek a működését nem látjuk “testköztelből”, csak papírból ismerjük. Pontosan meg kell értsük, hogy “mitől működik” a cég, mit változtat, ha megvesszük, vagy betársulunk. Ha kezdő vállalkozók vagyunk, nagyon hasznos tud lenni ha megmutatjuk egy tapasztalt vállalkozó barátunknak. Óvakodjunk attól a cégtől, ami valamilyen szívességi előnyből profitál, vagy valamilyen “különleges kapcsolati tőke” (szépen fogalmazva) működteti. Könnyen lehet, hogy ez az előny szertefoszlik ha gazdát cserél a cég.

2.) Elengedhetetlen, hogy ismerjük az iparágat, ahol a megvásárolni kívánt vállalkozás tevékenykedik. Természetesen, ha Mol részvényeket vásárolunk nem kell értenünk a szénhidrogének feldolgozásához, de ha egy kisebb IT cégbe fektetünk több millió forintot, nem árt ha legalább középszinten értünk az informatikához. Nem csak azért jó ez, hogy elkerüljük az átverést, de azért is, hogy felmerülő kérdés esetén érdemben segíteni tudjuk a fejlődésben (vagy a bukás elkerülésében). Ha egyáltalán semmilyen ismeretünk sincs az iparágban, inkább keressünk olyat ami legalább köszönőviszonyban van a végzettségünkkel.

3.) Értsük meg a cég működését, ha pénzt teszünk bele. Ne legyünk ilyenkor nagyvonalúak, mert a befektetés nem karitatív tevékenység. Utólag okosnak lenni pedig olyan, mint előre hülyének. Ha egy vállalkozás számai felett elegánsan elsiklunk, akkor a rutinos vállalkozók nem azt vonják le belőle hogy milyen gálánsak vagyunk, hanem hogy milyen ostobák. A vállalkozások alapjaiban nem olyan bonyolultak. Van bevétel, és kiadás. Ezek igenis le lehet és le is kell írni egy táblázatba. Össze kell adni a számokat és ki kell jönnie az eredménynek. Olyan mintha a háztartásunk financiális oldalát tekintetnénk át. Ne szégyelljünk akár többször is rákérdezni egy-egy részletre, ha nem értjük.

4.) Vizsgáljuk meg az eladó céget makrogazdasági szempontból. Véletlenül nem egy leáldozóban lévő iparágban működik? Gondoljunk csak vissza 30 évre: aki jól járt, milyen iparágba fektetett? Melyek tűntek el azóta? Nézzük meg, hogy mik működnek tőlünk nyugatabbra, és melyek haltak ki. Ha csak Magyarországon működik az iparág (netán a kiszemelt cég az egyedüli művelője), legyünk szkeptikusak! Kérjük ki tapasztaltabb vállalkozók véleményét: ők tennének bele pénzt?

5.) Lássuk át a humán erőforrás szerkezetét a leendő vállalkozásunknál. Manapság nem véletlenül van tele a sajtó a munkaerőhiánnyal. Csúnya bukást hozhat, ha egy 5-10 fős kisvállalkozásnál elmegy az a néhány kulcsember, akire az egész vállalkozás épül. Ha a működés néhány munkatárs speciális szakértelmére van alapozva, akkor ez egy nagyon komoly rizikófaktor. Legyünk nagyon óvatosak, és járjuk körbe, nincs-e szándékukban elmenni a cégtől, hány évük van még a nyugdíjig, hogyan tudnánk pótolni őket szükség esetén.

Több olyan oldal is van, ahol keresgélhetünk eladó vállalkozások között. A legjobban használható talán az Assisto.hu, amelyen amellett hogy teljesen ingyenesen működik, publikusak az eladó cégek tulajdonosainak elérhetősége. Van egy jól működő keresője is, ahol a bukszánk vastagsága, iparág, és földrajzi hely szerint is keresgélhetünk.

Forrás: Hírklikk