A budaörsi tanárok ajánlata Orbánnak

vazsu 2019. április 24. 07:45 2019. ápr. 24. 07:45

„Kérjük, hogy ezt az Önnek címzett nyílt levelet személyesen vegye át tőlünk! A levél és a támogató aláírások átadására egy kéthetes időintervallumban (május 8-tól május 21-ig) mindössze 3 percet kérünk Öntől. A helyszín bármi lehet, ami Önnek megfelel. Ez azt jelenti, ha ezt hivatalában nem tudja átvenni, az ország bármely pontján, bármilyen rendezvény előtt, után, szünetében készek leszünk átadni.” A címzett Orbán Viktor, az üzenet feladói a budaörsi tanárok.

Habár még egy hét hátravan a 273 budaörsi pedagógus  Nyílt leveléhez való csatlakozásra megadott időből, a szervezők semmit nem bíznak a véletlenre – ahogy azt az egyik szervező, Tollner József középiskolai tanár portálunknak előre jelezte. Ő ugyanis úgy fogalmazott, hogy „nagyon fontosnak tartjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek személyesen adjuk át a Nyílt levelünket, már jó előre fogunk időpontot kérni, s nagy időintervallumot fogunk ebben megadni, azt fogjuk vele tudatni, hogy az országban bármikor, bárhol készek vagyunk a levél átadására, csak nevezze meg ő a helyet és az időpontot a találkozóra, ami lehet akár egy rendezvény előtt alatt vagy után, de akár a szünetében is”. És valóban, ahogy a Civil Hetes független közéleti magazinban olvasható, ez az üzenet már meg is született.

Mint a Hírklikk is beszámolt róla, a budaörsi tanárok a többi között követelik, hogy a pedagógusbéreket a mindenkori minimálbérhez kössék, jelentősen emeljék a nevelést, oktatást közvetlenül segítők és a technikai dolgozók bérét, és a lehető legrövidebb időn belül, kezdjenek érdemi egyeztetést a valódi szereplőkkel az oktatásügy összes kérdéséről. 

 budaörsi tanárok Nyílt levelüket 5900 cmre küldték el, s szinte postafordultával kaptak már vissza aláírt íveket. Április 30-i határidőre kérték vissza az aláírt íveket, tehát van még egy hét  végleges számvetésre, de már eddig is szép számmal kaptak vissza íveket. Elsősorban a kisebb létszámú iskolákból érkeztek vissza ezek, ám jött már vissza nekik hatvan aláírással ellátott ív is. 

A címzettek intézményvezetők voltak, őket kérték arra, hogy gyűjtsék össze a Nyílt levéllel egyetértő pedagógusaik aláírásait a direkt erre a célra készített ívekre. Ezidáig csak négy intézményvezető jelzett vissza, hogy nem hajlandó erre, ugyanakkor több helyről is úgy értesültek, hogy a kollégákhoz nem juttatják el az íveket. Nekik azt üzenik, hogy a Nyílt levél weboldaláról  le lehet tölteni és aláírva vissza lehet küldeni az íveket.