A Fidesz folyamatosan lop

Németh Péter 2018. december 12. 10:06 2018. dec. 12. 10:06

Telefon érkezik, fideszes képviselő érdeklődik, kitöltöttem-e már a nemzeti konzultációs kérdőívet. Gépi hang, így aztán szó nincs társalgásról, netán a probléma kitárgyalásról; azt sem tudom megkérdezni tőle, pedig megtenném, hogy mégis, milyen pénzből tetszik most kampányolni. Merthogy hangsúlyozottan a Fidesz képviseletében jelentkezik, miközben az akció, mint tudjuk, látjuk, a kormányé. Látjuk a postán megkapott kérdőívekből, látjuk a nyomtatott újságok lapjain, az internetes barátok felületein; ahogy Vásárhelyi Mária fogalmazott: a zuhanyrózsa minden lyukából kikerülhetetlenül ömlik ránk a kormánypropaganda. De itt, mint említettem, Fidesz jelmezt öltött magára, tegyük hozzá: nem először.

A kormánypárt folyamatosan ezt teszi évek óta: összekapaszkodik a kormányzat kampányaival, s noha korábban már felhívták a figyelmét ennek tilalmas voltára, semmi nem változott. Milliárdokat szív ki a párt költségvetésből, természetesen tudatosan, kímélve ezzel a párt büdzséjét.

Ezzel a pénzzel nem kell elszámolni, nincs hozzá köze senkinek, hisz a kormány tájékoztatási keretéből költenek rá, csillagászati eszközöket. Azt csak úgy halkan teszem hozzá, hogy a kampánytervet készítők, kivitelezők, valahogy a Fideszhez köthető cégek – mikor melyikben bíznak meg – súlyos összegeket zsebelnek be maguk is, miközben a hirdetések elhelyezése is meglehetősen célzottan történik.  A célzott kifejezés, ehelyütt, azt takarja, hogy azok jutnak ilyen kormányzati-fideszes hirdetéshez, akiket anyagilag támogatni akarnak.

De nem erről beszélek. Ahhoz lassan hozzászokunk, és ami ennél sajnálatosabb, beletörődünk, hogy ebben az érában - értsd a Fidesz kilenc évében – semmi nem történik piaci alapon, csak a kiválasztottak jutnak pályázati, vagy egyéb kormányzati pénzekhez. Itt azonban elég világosan tetten érhető a lopás: a Fidesz a költségvetési forintokat használja saját kampányára. Vagyis akár tetszik nekünk a sok-sok nemzeti konzultációba rejtett manipuláció, akár nem, a mi pénzünket költi el arra, hogy hülyítsen bennünket.

Ugye emlékszünk, mennyire szigorúan bánt el az ellenzéki pártokkal az Állami Számvevőszék, súlyos milliókra büntette őket, a közpénz, állítólagos szabálytalan felhasználása miatt. Itt azonban az ÁSZ-nak szava nincs, noha az orra előtt történik a lopás; fideszes a fideszes szemét nem vájja ki.

Amúgy már a pártok is csendben vannak – a lakosságot meg pláne nem érdekli -; nincs tiltakozás, feljelentés, próbálkozás, jelzés arra, hogy itt nagyon nincsenek rendben a dolgok. Jó, tudom, most, amikor éppen a rabszolgatörvényt akarják, és fogják ráerőltetni az emberekre, amikor a bíróságok is lassan kikerülnek a demokratikus körből, igazán csekélység, hogy a Fidesz lop.

Csak, előbb-utóbb, mi fogunk fizetni mindenért. Úgy értem: megfizetni