A Fidesz-szavazók kétharmadának sem tetszik a rabszolgatörvény

HírKlikk 2018. december 13. 11:55 2018. dec. 13. 11:55

A Republikon Intézet felmérése szerint még a kormány szavazóinak többsége is úgy gondolja, hogy nem jó ötlet bevezetni a rabszolgatörvényben javasolt változtatásokat.

A kormánypárti szavazók 63 százaléka is elutasítja a javaslatban foglaltakat, miközben a Jobbik szavazóinak 94, a baloldali, liberális szavazóknak pedig 95 százaléka gondolja úgy, hogy nem lenne jó ötlet bevezetni a rabszolgatörvényt - írja a hvg.hu a Republikon Intézet közvélemény-kutatására hivatkozva.

A felmérésben kiemelik, igen ritka az, hogy a kormánypárti szavazók csaknem kétharmada elutasítson egy kormány által javasolt intézkedést. Fontos látni azt is, írják, hogy a Fidesz szavazóinak csupán 14 százaléka tartja jó ötletnek a változtatások bevezetését.  

A kutatásból kiderül az is, hogy a teljes népesség 63 százaléka hallott már a rabszolgatörvényről, míg mindössze 37 százalék válaszolta azt, hogy nem találkozott még a javaslattal. A törvény ismertsége igen eltérő az egyes politikai táborokban: ugyan minden szavazói csoportról elmondható, hogy többségük hallott már a rabszolgatörvényről, a kormánypárt szimpatizánsainak körében szinte fele-fele az arány, 53 százalék hallott már a módosítóról, 47 százalék még nem. Valamivel magasabb, 56 százalék ez az arány a Jobbik szavazóinak körében.

Egyértelműen más képet mutatnak a baloldali, liberális szavazók, akiknek túlnyomó többsége, 83 százaléka hallott már a módosító javaslatról. A szóban forgó törvény általi érintettség mellett ebben nagy szerepet játszhat a baloldali, liberális pártok, valamint a szakszervezetek határozott javaslattal szembeni kiállása is. 

Forrás: hvg.hu