A Fidesz százötvenszer több pénzt költ a kampányra, mint amit bevall
„Kétszázmillió forint áll a párt rendelkezésére a reklámokra, illetve az önkormányzati választásokra” – nyilatkozta Kósa Lajos a Népszavának. Hogy a Fidesz ténylegesen mennyit költ majd, arról nincs fogalmunk, és hivatalos adat nem is lesz róla. Ennyit tartott a párt vezetése gusztusosnak bevallani; kétszázmillió nem túl sok, nem is túl kevés, nagyjából annyi, amit az emberek el tudnak fogadni. No nem azért, mert az átlag tudja, hogy ez mennyi pénzt takar – ez az átlag ezresekben gondolkodik -, hanem mert ott ahol naponta milliárdokról lehet olvasni, a kétszázmillió szerény összegnek tűnik. Abba pedig nemigen gondol bele szinte senki, hogy a többi párt mennyi pénzt tud fordítani ugyanerre a feladatra, mármint a kampányra; valahogy természetesnek tekintik, hogy a Fidesznek ebből több jut.
Szóval a kétszáz nem kezdi ki az erkölcsöket, és biztosan benne marad abban a keretben, amit a törvény előír. Ha nem maradna, nem lenne elég, akkor már rég módosították volna törvényt. Ez azonban felesleges hullámokat kavarna, és a Fidesznek tényleg nincs is szüksége rá. Nincs, mert megvannak rá a módszerei, hogy más utakon járva sokkal többet költsön, és manipulálja a választókat, és noha ezek a módszerek köztudottak, a kormánypárt kezében lévő ellenőrző szervek soha nem fogják még csak vizsgálni sem a szabályosságot, az esélyegyenlőséget pedig végképp nem.
Most megpróbáljuk végigvenni azokat a látszólag szabályos technikákat, amelyeket a Fidesz bevet majd, és amelyek mind nincsenek benne a hivatalos keretösszegben. A leltár korántsem teljes, az olvasó is ki tudja egészíteni a helyben tapasztaltakkal. A felsorolás saját gyűjtés, és bár az eltökélt Fidesz-szavazót nehéz befolyásolni, abban azért reménykedünk, hogy egy-két ember, látva a felsorolást, eljut odáig, hogy érzékelje: meredeken lejt a pálya a Fidesz javára, vagy ha úgy tetszik: az ellenzéknek hegynek felfelé kell gólt rúgnia.
1. A pénz.
Erről az előzőekben már esett szó, vagyis a 200 millióról. Hogy ez sok-e vagy kevés, amikor 3200 településen választanak polgármestert, arról nehéz nyilatkozni, azt azonban tudjuk, hogy a vetélytársaknak ehhez képest csak bagó jut, amire persze lehetne azt is mondani: tetszett volna jobban szerepelni.
2. Média.
Pénzben kimutathatatlan, hogy mit jelent a Fidesz óriási médiafölénye. Nem pusztán a megyei lapokat tartja a kezében, a jelentős, meglévő önkormányzati fölény a helyi újságok rádiók birtokosaiként lényegében csak a kormánypárti embereket, a fideszes polgármestereket szerepeltetik. Az állami média – MTVA – szintén a kormány szócsöve, az ellenzék inkább csak akkor kap helyet, ha elindul ellene egy lejárató akció. Ugyancsak fontos szerephez jut majd a közterületi reklámpiac is, amely szintén nem nevezhető piacnak, tekintettel arra, hogy annak közel kilencven százaléka szintén kormány közeli kézben van.
3. Hamis propaganda.
Fontos eszköz a Fidesz kezében az általa irányított hamis propaganda. Ezt az eszközt a 2002-es választások első fordulója után vetette be, amikor is nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy megfordítsa az elvesztett választást. Hamis állításokat tartalmazó röplapokkal szórták tele a választók postaládáit, olyanokkal, amelyek minimum bűncselekménnyel vádolták meg a helyi ellenfeleket, s amelyeknek sosem volt gazdájuk. Mindenki tudta ki készítette, készíttette őket, még sem lett belőlük soha számonkérés, szankció. Ma már ez is nagyüzemi szintre emelkedett: a Fidesz kezében lévő média maga vállalja a hamis propagandát; elindítja a vádaskodást egyik termékében, hogy aztán végigzúdítsa az összes orgánumán. (Ma ez történik például Donáth László esetében.)
4. Kormányzati befolyás.
Sokféle eszköz van erre. Az egyik a helyi beruházások elindítása, beígérése, a támogatások egyirányúsítása. De ebbe a körbe tartozik a fenyegetettség érzetének erősítése: csak akkor jut pénzhez a település, ha a kormánypártiakra szavaz, ellenkező esetben megáll a fejlődés.
5. Megfélemlítés.
Nagyjából az előző pont kiegészítése az a technika, amely hol burkoltan, hol nyíltan fenyegeti meg a helyi embereket – a közalkalmazottaktól kezdve a vállalkozókig -, hogy ha rossz helyre teszik az x-et, elveszítik állásukat, megrendeléseiket, vagy ők, vagy a családjuk tagjai. Ez talán az egyik leghatékonyabb módszer a kisebb településeken, főként azért, mert a lakók az előzményekből pontosan tudják, hogy nem üres fenyegetésről van szó.
6. Ráindítás, beépülés.
Professzionalizálódott a Fidesz az évek során abban, miiként kell beépülni az ellenzéki pártok soraiba, hogyan kell fellazítani azokat. Ennek a módszernek kiegészítő eleme az is, hogy megtalálni azokat a sértett embereket, akik egy ilyen választás esetén hajlandóak elindulni jelöltként, és noha biztosan tudják, hogy nincs esélyük a sikerre, a feladatukat ellátják: elvesznek annyi szavazatot, amely elegendő az esetleges kormánypárti vereség elkerülésére. Persze nem pusztán sértett alanyok vannak, akadnak jócskán olyanok is, akikre mélyen hat a fenyegetettség, egy esetleges eljárás elindítása, a rendőrség, ügyészség bevetése.
7. A szelídebb módszerek közé tartozik a körzetek megszüntetése és átrajzolása, amikor is a népesség fogyása miatt megszüntetnek egy-egy választó körzetet, és úgy rajzolják át a megmaradókat, hogy az lehetőleg a Fidesz számára legkedvezőbb legyen. Szép példáját adta ennek Miskolc jegyzője, aki miután elvégezte ezt a feladatot, felbukkant polgármester jelöltként, a Fidesz színeiben.
Ismételjük: ezek a pontok egyáltalán nem rajzolják fel a teljes képet. Olyannyira nem, hogy a g7 portál számításai szerint a kormányzat az elmúlt két évben 56.6 milliárd forintot költött el propagandára úgy, hogy az direkt módon nem nevezhető kampány-költésnek. Ha ezt a költést megfelezzük, csak egy évre vetítjük ki, akkor – ha jól számoltunk – azt az eredményt kapjuk, hogy a Fidesz a hivatalosan bejelentettnél közel 150-szer költ többet a kampányra. Az egyéb következtések levonását az olvasóra bízzuk.
