A Fidesz szerint Márki-Zay Péter is egy migráns a családjával együtt

HírKlikk 2019. április 13. 12:20 2019. ápr. 13. 12:20

Migránsozással kezdődött a hódmezővásárhelyi közgyűlés: a helyi Fidesz az egykor Kanadában dolgozó polgármestert nevezte migránsnak, de Márki-Zay is visszavágott Pharaonnal, akit terrorizmusért körözött az Interpol, de együtt vacsorázott Orbánnal.

Kovács László fideszes képviselő a hódmezővásárhelyi közgyűlésen kifejtette, hogy főként a baloldaliak támogatják a migrációt, aminek következtében elözönlik a migránsok Európát, gyilkosságokat követnek el, és megerőszakolják az asszonyokat.

Szerinte ezt támogatják azok a baloldali magyar politikusok is, akikkel Márki-Zay Péter is együttműködik. Ez utóbbival kapcsolatban említette meg Kovács, hogy Márki-Zay és családjának kanadai tartózkodásából is következtetve ő maga is Soros ügynöke.

Márki-Zay válaszul felhozta Pharaont , az azóta elhunyt szaúdi üzletembert, akit a fél világ körözött pénzmosás, de terrorizmus finanszírozásának gyanújával is, mégis Orbán Viktorral vacsorázott. Márki-Zay szerint a „kötvénymigránsok” között is akadtak bűnözők, akiket más európai országban le is tartóztattak.

Azt pedig, hogy Márki-Zayt is lemigránsozták, a polgármester azzal tette helyre, hogy megkérte a jobboldali képviselőket, hogy üssék fel az értelmező szótárt a migráns kifejezésnél, és tájékozódjanak, mert akkor rádöbbennek, hogy az országban, így Vásárhelyen is mindenkinek van migráns hozzátartozója.

Forrás: Hírklikk