A Fidesz szembe köpte mindazt, amit Áder János képvisel

Ujhelyi István 2019. március 19. 16:12 2019. márc. 19. 16:12

Ideje lenne a köztársasági elnöknek elbeszélgetnie a sajátjaival: a fideszes EP-képviselők ugyanis a legutóbbi plenáris ülésen szembe köpték mindazt az erőfeszítést, amelyet Áder János a környezettudatosság és a fenntartható ökopolitika érdekében tesz.

A fideszes államfő legfontosabb vállalása az elmúlt években a zöldügy felemelése és a környezetvédelem megerősítése volt, erre a célra egy állami milliókkal kitömött fideszes alapítványt is létrehoztak. Mit sem ér azonban mindez, ha a kormánypárti képviselők amikor csak tehetnének a tisztább környezetért, egyszerűen leszavazzák a vonatkozó javaslatokat.

Az Európai Parlament legutóbbi strasbourgi plenáris ülésén döntött a „Védelmet nyújtó Európa: Tiszta levegőt mindenkinek!” címet viselő állásfoglalásról, amely javaslatokat fogalmaz meg a közlekedésből, mezőgazdaságból és energiaszektorból származó légszennyezés megfékezésére. A Fidesz képviselői a szavazás során a nem gombot nyomták meg, vagyis elutasították a dokumentumot.

Az ennek ellenére végül nagy többséggel elfogadott állásfoglalásban az EP kinyilvánította, hogy a levegő minőségének javításához a helyi, nemzeti és nemzetközi közigazgatás minden szintjén lépni kell, mivel a probléma az összes szinten jelentkezik.

Felkértük az Európai Bizottságot, hogy az uniós levegőminőségi jogszabályokban javasoljon szigorúbb normákat a finom porra vonatkozóan, összhangban egyébként az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával. Az állásfoglalás világossá tette, hogy az autógyártóknak saját költségükön kellene utólagosan a szabályokkal összhangba hozni a dízel autóikat, de megfontolandó az is, hogy a mezőgazdasági támogatásokat is függővé tegyük a jövőben a légszennyezés mértékétől.

Tény, hogy a levegőminőség miatt régóta kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarországgal szemben, évente pedig legalább tízezer ember veszti életét olyan betegségekben, amelyek közvetlenül összefüggésbe hozhatók a szennyezett levegővel. A Fidesz európai parlamenti képviselői ennek ellenére nem a probléma megoldását, hanem annak mélyítését támogatták, feltehetően a német multicégek érdekei miatt.

Ennyit tehát Áder János és a Fidesz ájtatos zöldpolitikájáról.