A fővárosi közgyűlés döntése után olcsóbb lehet a parkolás

Kardos Ernő 2019. november 28. 11:51 2019. nov. 28. 11:51

A főváros elkezdte megszüntetni a parkolási visszaélések lehetőségeit. Miután a korábbi rendszer sötét üzletekre, lopásra, feketén foglalkoztatott ellenőrökre épült, Budapest önkormányzata egy sor olyan kiskaput bezárt, ami a túlkapásra lehetőséget adott. A ferencvárosi önkormányzat polgármestere, Baranyi Krisztina azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy tapasztalata szerint a Fidesz budapesti képviselői kényszerűen tudomásul vették, hogy egy átláthatóbb rendszer a Fidesz vezérkarának érdekeit is sérti majd.

Ha jól értem, a parkolóórák fosztogatását már az első ülésén elkezdte leállítani a közgyűlés, de az még nem világos, hogy mit jelent majd az egységes parkolási rendszer?

Az első lépések megtétele nélkül soha nem jutunk el az egységes parkolási rendszerhez. Azért volt szükség néhány alapvetően fontos döntésre, hogy a parkolás többé ne lehessen a bűn melegágya. Emiatt a jövőben a parkolás ellenőrzését és a bírságolását sem végezheti magáncég. Az egységes parkolási rendnek nyilvánvalóan nagyon komoly technikai feltételei is vannak, amiket csak megfelelő politikai támogatással tudunk megteremteni.

Mire gondol pontosan?

Annak mielőbb szeretnénk véget vetni, hogy például a Király utca egyik oldalán parkoló autóst megbüntetik csupán azért, mert a másik oldalon lévő parkoló automatából vesz jegyet. Ezen kívül bizonyos övezetekben szeretnénk egységesíteni a díjakat. Ma ugyanolyan vagy hasonló fekvésű területeken különböző összegeket kell fizetni. 

Ez azt jelentené, hogy egységes ára lesz a parkolásnak a fővárosban?

Eltérések később is lesznek, hiszen a belső kerületekben továbbra is drágább marad a parkolás. A belvárost ilyen módon is szeretnénk tehermentesíteni. Viszont hasonló forgalmú és fekvésű területeken szeretnénk egységes díjtételt meghatározni, ami az autósok számára is követhető.

Az egységes parkolási rendszer egyik kulcsa az lesz, hogy az autósok a továbbiakban nem aprópénzzel fizetnek majd, hanem valamilyen okos megoldást választanak. Tehát vagy a mobiltelefon, vagy a bankkártyás lehetőség irányába szeretnénk eltolni a díjfizetést. Ez követhetőbb, nehezebb a pénzt ellopni, másrészt pedig ma a parkoló automatához kötődnek a legnagyobb költségek, amiket szeretnénk lefaragni.

Arra gondol, hogy ma van olyan automata, amelynek 60 ezer a karbantartása, miközben ennyit nem is keres?

Pontosan! Magas a karbantartás díja. Ezen túl, az apró ürítése időnként horribilis összegbe kerül. Ha az automatákat vissza tudnánk szorítani, akkor nagyságrendekkel kisebb költsége lehetne a parkolásnak.

Igen, de azzal, hogy 75 méter helyett 250 méterre telepítik a parkolóórákat, azzal azt is elérik, hogy az autósok hiába keresik, nem találják meg az egymástól távol lévő órákat. Nem lesz ez kényelmetlen?

Az első feladat az lesz, hogy tájékoztató táblákat kell kihelyezni a mobilparkolás telefonszámaival, illetve jelezni kell, hol található meg a legközelebbi parkolóóra! Tehát nem akarunk tévelygő autósokat, ezért a fővárosban sűrűn szeretnénk olyan terminált telepíteni, amely lehetővé teszi a bankkártyás, a PayPass fizetést.

Egyébként pedig el kívánunk eloszlatni egy távhitet: a közgyűlés nem írja elő kötelezően, hogy a parkolóórák egymástól kötelezően 250 méterre telepíthetőek, pusztán arról határoztunk, hogy a kerületi önkormányzatok döntsék el, hol van szükség több automatára, s hol lehet a számukat ritkítani.

Sokan felvetik, hogy nincs mindenkinek okostelefonja, vagy bankkártyája, ennek híján viszont nem tud parkolni.

Ugyan, ez butaság. A korábbi szabályozás minden létező szabályozással a készpénzfizetést preferálta. Még a bankkártyás fizetést is kivették a rendeletből, amely egyébként korábban a bankkártya terminálok telepítését szorgalmazta. Ilyen körülmények között az emberek 80 százaléka mobillal fizet! Pedig a mobiltelefonos parkolás sokkal drágább, mint készpénzes! Ugyanis a parkolás díja mellett kell fizetni tranzakciós díjat a telefontársaságnak, és ezen felül pedig a Nemzeti Mobilfizetés Zrt is leemel tíz százalékot. Ezt törvény írja elő.  

A Nemzeti Mobilfizetés Zrt az európai jogot sértve, monopolizálta a mobilfizetést, s komolyan megsarcolja az autósokat – de az önkormányzatokat is. Ez meddig maradhat így?

Nem sokáig! Az egységes parkolási rendszer kialakítására fél év elegendő. Ma az autós fizet a mobilcégnek is a parkolásért, illetve a Nemzeti Mobilszolgáltatónak úgynevezett kényelmi díjat. Fizet az autós, fizet az önkormányzat is – utóbbitól egyszerűen levonják az irreálisan magas tíz százalékot.

Ezt nevezik törvényes rablásnak?

Még a botrányosan megbukott Centrum Parkoló cége is csak egy-két százalékot kért a mobilparkolásért. A Nemzeti Mobilszolgáltató viszont tizet követel.

Ennek ellenére, az autósok 80 százaléka inkább mobiltelefonnal fizet, és nem készpénzzel. Ha olcsóbb lenne a mobilfizetés – amire van lehetőség – akkor szinte mindenki az átláthatóbb fizetési módot választhatná. Ha lehetne bankkártyával is fizetni, akkor szinte teljes mértékben kiszorulna a készpénzes parkolás. Ezzel megszűnhetne mindenféle lopás lehetősége.

Ha jól értem, akkor a Nemzeti Mobilszolgáltató monopóliumát csak törvénnyel lehetne megtörni. Gondolja, hogy erre képesek lesznek a parlamenti kétharmaddal szemben?

Igen, azt gondolom, hogy nagy lenne a társadalmi nyomás a kormánypártokon. Felére kéne szorítani a Nemzeti Mobilszolgáltató tíz százalékos díját – amiért a cég alig csinál valamit, hisz' elsősorban a telefontársaság segíti a parkolást. Ha ez sikerül, akkor jelentősen olcsóbb lesz a fővárosban a parkolás.

Összegezve, hogy képzeljük el a kívánt egységes parkolási rendet Budapesten?

A cél az, hogy ha az autós bárhol megáll a fővárosban, akkor elég egyetlen telefonszámra elküldeni a parkolást jelző sms üzenetet. A díjak kiszámíthatóak lesznek, továbbá a parkolás napi idejének kezdete és vége sem tér majd el.

Gondolja, hogy a fővárosi ellenzék – vagyis a kétharmados kormánypárti támogatást – megszerezheti ez a terv?

Abszolút, hiszen már a tegnapi szavazáson is kiderült, hogy a fideszes képviselők sem akarnak már megfelelni a kormánytól érkező elvárásoknak. Tudják ugyan, hogy a döntésünkkel sérült a kormánypártok anyagi érdeke, de ennek ellenére, nem ellenezték az intézkedéseket, amelyek egy tisztább, átláthatóbb parkolási rendet szolgál.