A Győri Ítélőtábla elmeszelte a Fideszt kiszolgáló céget

NVZS 2019. október 1. 07:48 2019. okt. 1. 07:48

A Győri Ítélőtábla megerősítette a Vas Megyei Területi Választási Bizottság határozatában foglaltakat, azt, hogy a Sárvári Hírlap és a Sárvári Televízió az elmúlt időszakban megsértette a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét. Az Ítélőtáblánál a Sárvári Média Nonprofit Kft. nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Vas Megyei Területi Választási bizottság ítéletével szemben. Farkas János, az ellenzéki Híd a Jövőnkért Egyesület kampányfőnöke szerint az Ítélőtábla döntése után követelik az egyensúly megteremtését, de akár azt is, hogy külön lapszámban, illetve különadásban kapjanak ugyanannyi megjelenési lehetőséget az ellenzéki jelöltek, mint amennyit a kormánypártiak kaptak eddig.

„A felülvizsgálati kérelemben felhozottak és az azok alátámasztásául rendelkezésre bocsátott bizonyítékok nem igazolják, hogy a választási kampányidőszakban az ellenzéki jelöltek részére a szolgáltató biztosított volna lehetőséget a sajtó-, illetőleg a médianyilvánosság igénybevételére, csupán ők nem tartottak igényt erre...” – áll a Győri Ítélőtábla döntésében, amely szerint az ellenzéki jelölőszervezetek indokolatlanul kevesebb megjelenési lehetőséget kaptak a Fidesz-KDNP jelöltjeivel szemben”, s így megállapítható „a jelöltek és a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség elvének megsértése”.

Korábban a Vas Megyei Területi Választási Bizottság 2019. szeptember 23-án hozott határozatában is hasonló tényeket állapított meg.

Mint portálunk beszámolt róla, a Híd a Jövőnkért Egyesület tett panaszt az esélyegyenlőség megsértése miatt. A beadványban a civil összefogás elemezte a Sárvári TV szeptember 7-i és szeptember 13-i adását, s másodpercnyi pontossággal rögzítette a politikusok megnyilvánulásait. Majd levonta a következtetéseket: a Fidesz-KDNP jelöltjeinek a bemutatása drasztikusan elnyomja a többi jelölt bemutatását, 20 politikussal kapcsolatos hírből mind a 20-ban szó esik a Fidesz-KDNP jelöltjeiről, de az ellenzéki képviselők összesen egy alkalommal szerepelnek. A riportokban megszólaló és megemlített jelöltek – egyetlen kivétellel – mindegyike a Fidesz-KDNP jelöltje.

A Helyi Választási Bizottság Sárvár elutasította a panaszt, ám a következő fórum, a Vas Megyei Területi Választási Bizottság helyt adott annak, s megállapította az esélyegyenlőség elvének a megsértését.

A Győri Ítélőtábla hozta meg végül a végső döntést, ami ellen már nincs fellebbezési lehetőség.

Farkas János kampányfőnök a Hírklikknek elmondta, hogy „ettől kezdte keményen számon kell kérni az esélyegyenlőséget”. Persze, ha azt nézzük, hogy a választások nem egészen három hét múlva lesznek, nagyon nehéz lesz helyrehozni ezt az egyensúlyt. „De számon kell kérnünk a lehetetlent is” – szögezte le. Szavaiból az derült ki, hogy akár az is elképzelhető, hogy külön lapszámot és/vagy televíziós különkiadást fognak megkövetelni a civil összefogás jelöltjei számára. „Ha a kiadó nem lesz hajlandó az esélyegyenlőség biztosítására, akkor ismét a Területi Választási Bizottsághoz fordulunk, de akkor már pénzbírság kiszabását is kérni fogjuk, amit a Kft-nek az esélyegyenlőség megsértéséért felelős főszerkesztőjén behajthat majd az önkormányzat”.