A holland szocialisták győzelme erős üzenet Orbánnak!

HírKlikk 2019. május 24. 19:59 2019. máj. 24. 19:59

Bejött az, amit reméltünk és éreztünk! – így kommentálta a holland szocialisták győzelmét a helyi EP-választáson Piri Kati, a párt magyar származású képviselője. A politikusnő Ujhelyi István MSZP-s kampányfőnök közösségi oldalán tartott rendhagyó élő sajtótájékoztatót a hollandiai eredményekkel kapcsolatban.

Piri Kati elmondta, hogy az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans által vezetett holland párt kiugró eredményt ért el az EP-választáson, megduplázta azt az eredményt, amelyet a szociáldemokraták alig másfél hónappal korábban még egy regionális választáson regisztráltak. A holland EP-képviselő hozzátette, hogy a mostani eredmény alapján a szociáldemokraták lettek a legerősebb politikai erő Hollandiában, amely mindenképpen váratlan. Piri Kati hangsúlyozta: az is figyelemre méltó, hogy a baloldali párt megerősödése mellett súlyos vereséget szenvedett a Fidesz barátságát kereső szélsőjobboldali Wilders-párt. 

„A holland eredmény az MSZP-nek is erőt kell, hogy adjon. Nem csak azért, mert testvérpártok vagyunk, hanem azért is, mert egyforma programot, a Szociális Európa vízióját ajánljuk. Olyan Európát akarunk, amely az embereket helyezi előtérbe” – nyilatkozta a közösségi médiában adott nyilatkozatában Piri Kati.

A holland EP-képviselő hozzátette, hogy Frans Timmermans és a holland szocialisták győzelme erős üzenet Orbán Viktor számára is.

„Nem a félelemkeltő, jobboldali politika a nyerő Európában. Elindulhat a változás Magyarországon is!” – mondta többek között a magyar származású politikus. Piri Kati egyúttal a vasárnapi voksoláson való részvételre buzdított minden ellenzéki szavazót, kérve, hogy az MSZP-Párbeszéd listájára adják szavazataikat.

„Hajrá MSZP! Magyarországnak is kell erős szocialista párt, hogy meg tudjunk küzdeni a szociális Európa programjáért!” – fogalmazott a holland politikus Ujhelyi István közösségi oldalán. 

Hága – 2019-05-24

Forrás: Hírklikk