A kormány elismerte, legyűrték a cigarettagyártók

HírKlikk 2019. február 15. 11:00 2019. feb. 15. 11:00

Annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben több mint másfélszeresére nőtt a dohányzó fiatalok aránya és a nemzetközi tapasztalatok szerint akár egy intézkedés is jelentősen visszavetheti a 14-25 évesek körében a dohányzást, a kormány két évvel elhalasztotta a cigarettásdobozok egységes csomagolásának bevezetését – értesült a Népszava.

A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, Lázár János sajtósa a visszakozásról azt mondta, hogy a dohánylobbi próbálja hátráltatni a számukra kedvezőtlen döntéseket.

Az eredeti tervek szerint májustól kényszerítették volna a gyártókat arra, hogy egyszínű, márkajelzés nélküli csomagokat használjanak, de tavaly év végén módosították a jogszabályt és a cégek 2022-ig haladékot kaptak. Sőt, az is lehet, hogy az addig legyártott, raktáron maradt készleteket még utána is árusíthatják - írja a portál.

Tavaly 17 százalékkal nőtt a magyarok cigarettafogyasztása, az Eurobarometer adatai szerint míg 2014-ben a magyar 14-25 éveseknek a 25 százaléka dohányzott, mostanra már a 39 százaléka. Ráadásul körükben jobban fogy az olcsóbb, de szűrő nélküli sodort cigi.

Forrás: Népszava/Hírklikk