"A már épülő stadion beruházást nem érinti a stadionstop"

HírKlikk 2019. október 24. 21:37 2019. okt. 24. 21:37

Gajda Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a XIX. kerület megválasztott polgármestere továbbra is támogatja a Budapest Honvéd FC számára létesítendő Bozsik Stadion megépítését.

A szocialista kerületvezető ezt arra reagálva közölte csütörtökön a klub honlapján nyilvánosságra hozott levelében, hogy a Budapest Honvéd FC cégvezetője, Gács Pál levélben érdeklődött nála a "budapesti sportberuházások esetleges jövőjéről megjelent" információk kapcsán az épülő stadion helyzetéről.

A Honvéd közleménye szerint "számos szurkolói levél és telefonhívás érkezett, amelyekben a kispesti drukkerek azt kérdezték, hogy mi lesz az épülő Bozsik Stadionnal". Gács Pál ezért csütörtökön levelet írt a kerületi polgármesternek, amelyben tolmácsolta szurkolók kérdését, "egyben reményét fejezte ki, hogy a 110 éves Budapest Honvéd, Puskás Ferenc egykori klubja múltjához méltó stadionban kezdheti el a következő bajnoki idényt" - áll a klub kommünikéjében.

Gajda Péter válaszában úgy fogalmazott: "szeretném megnyugtatni a Honvéd vezetését és a Kispest-szurkolókat, hogy továbbra is támogatom, midig is támogattam és támogatni is fogom, hogy csapatunk végre méltó otthonra leljen és hamarosan az új stadionban köszönthessük játékosainkat".

Egyúttal arról biztosította a klubvezetést, hogy - mint fogalmazott - "nincs tehát sem a főváros új vezetésének, sem nekem olyan szándékunk, hogy a már épülő stadion beruházás ellen bármi módon fellépjünk".

Ehhez hozzátette: "magam egykori Honvéd-ifistaként és a kerület vezetőjeként is örömmel vettem részt az alapkő letételénél és biztos vagyok benne, hogy a csapat vezetésével, tulajdonosaival és szurkolóival együtt ünnepelhetjük majd jövőre az új Bozsik stadion átadóját".

Forrás: MTI/Hírklikk