A pávatánc folytatódik
Súlyosan téved, azt hiszem, Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, amikor azt gondolja, állítja, hogy Orbán Viktor nem tudja járni tovább a pávatáncot. Nem tudja, indokolja a politikus, mert már mindenki ismeri őt, pontosan lehet tudni, hogy ha ma engedékenyek vele, holnap átveri őket, mint ahogy mindenkit átvert eddig is. Annyiban persze igaza van Molnár Csabának, hogy ma már szinte mindenki ismeri az orbáni hatalom-gyakorlás, politizálás lényegét, mint ahogy azt is, hogy nála rugalmasabban senki nem változtat véleményt; ezt a tudását lényegében a politikai pályafutása kezdetétől gyakorolja, kifejezett sikeresen, eredményesen. A különbség most csupán annyi, hogy ezúttal csalt a szimata, Európában nem következett be az a változás, amire számított, így aztán –átmenetileg – jelentősen meggyengültek a pozíciói, kiszolgáltatottá vált, amihez még nem szokott hozzá.
Amiben viszont – úgy tűnik – ő nem téved, Molnár Csaba viszont ebben is, hogy az Európai Néppárt sem jellembajnokok, elvhű katonákból áll, vagyis eszükben sincs ragaszkodni azokhoz az elvekhez, amelyeket korábban fennen hangoztattak, és amelyek az integráció alapjait jelentenék. Elég nekik egy-két kisebb nagyobb kedvezmény, a demokratikus gondolkodás látszata, és máris fontosabbá válik a saját hatalmi stabilitásuk megteremtése, mint a demokratikus rendszer védelme.
Most tehát azt látjuk, hogy Orbán már megkezdte a saját pávatáncát, és ott van mellette a parketten az Európai Néppárt is. Orbánnak igazán nem okoz gondot egyik napról a másikra köpönyeget cserélni – van a raktárában mindenfajta köpeny - , de ezzel a tulajdonsággal más európai politikusok is fel vannak vértezve. E pillanatban, olybá tűnik, mindenki időt akar nyerni; Orbán azzal, hogy elhalasztotta a közigazgatási bíróságokról szóló törvény bevezetését, az EPP pedig azzal, hogy egyelőre nem ad funkciót a frakcióban a Fidesznek, vagyis novemberig gondolkodhat még, hogy szüksége van-e a magyar párt képviselőire, vagy sem? Ugye az uniós funkciók kiosztása, megszavazása még hátravan, és az EPP-nek önmagában nincs elég ereje – többsége – ahhoz, hogy önmaga döntsön ezek betöltéséről, egyeztetnie kell más frakciókkal. Például a liberálisokkal, szocialistákkal, zöldekkel, de még a Néppárton belül sem tiszták az erőviszonyok.
Nem tudjuk egyelőre, hogy a németek mennyire lesznek elkötelezettek az elvek mentém, vagy náluk is a praktikus szempontok dominálnak. Az azonban egészen bizonyos, hogy Orbán mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön a partvonalra, ha kell megesküszik rá, hogy még álmában is Manfréd Weber volt számára az egyetlen várományosa a frakció vezetésének, és arra is hajlandó esküt tenni, hogy soha nem gondolta a néppártiakat gyávának, sorosistának, vagy éppen bevándorlás pártiaknak. Sőt még a liberálisokkal is mindig együtt akart működni, az illiberalizmust is csak azért hangsúlyozta korábban, mert tudott nyomatékot adni annak, hogy mily nagy szükség van a liberális gondolatokra, illetve azok képviselőire.
Szóval az mind semmi volt, amit eddig láttunk a magyar miniszterelnöktől: minden eddiginél színesebb pávatáncot fog járni. Mit fog: már jár. És mint látjuk: nem egyedül járja. Ott van a parketten a teljes Fidesz vezérkar. Ez pedig igen csodálatra méltó: az ember azt gondolná, hogy a Fidesz már olyan nagy szervezet, hogy nem képes a gyors fordulatokra, de tévedünk: ahogy Orbán fordul, vele tart mindenki, gondolkodás, és fenntartások nélkül. Ahogy például Gulyás Gergely megindokolta a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos döntés megváltoztatását, az tanulmányértékű volt. Szemrebbenés nélkül közölte, hogy a kormány nem akar addig érvényt szerezni ennek a törvénynek, amíg – noha ők egy minden próbát kiálló törvényt alkottak -, viták övezik annak bevezetését.
Gulyás tehát nem azt mondta főnökének – gyengébbek kedvéért: Orbán Viktornak -: Elnököm, én ezt nem vállalom, nem vállalhatom, mert azonnal elveszítem az arcomat, hanem vita nélkül odaállt a mikrofon elé, és bemondta ezt az elképesztően hazug szöveget. És tehette nyugodtan, hisz legfeljebb egy-két ellenzéki orgánum teszi szóvá a pávatáncot, saját médiafelületeiken semmilyen kritika nem fogalmazódik meg, és a Néppárt vezetői sem kiáltják a fideszes képviselők arcába: már megint be akartok mindenkit csapni. Nem teszik, hanem beszállnak a pávatáncba, újabb jelzését adva a magyar vezetésnek, hogy a hosszútávú memória – itt már egy-két nap is hosszú távnak számít – Európában sem működik.
A minap azt a kérdést tettem fel: szabad-e magyarként a Fidesz ellen szurkolni. És miközben arra jutottam, hogy nem hogy szabad, egyenesen szükséges, mégpedig a magyarországi demokrácia érdekében, most azt a kérdést kell feltennem, hogy hihetünk-e az Európai Unió elvszerűségében? Vagy csak abban bízhatunk, hogy a liberálisok, a szocialisták, vagy a zöldek ahhoz kötik majd támogatásukat, hogy Magyarországon számolják fel az autoriter rendszert, Másként: vagyunk-e annyira fontosak, vagy hogy ütőkártyának számítsunk az alkudozások közepette.
Azt látjuk immár, hogy a Fidesz, illetve Orbán mindenben hajlandó alkalmazkodni, ha nem is mondta ki, de minden lépése azt sugallja, hogy ezt a játszmát elveszítette. Benn akar maradni az európai fősodorban, mert rossz helyre helyezte el a tétjeit. Arra is megtenné, hogy további törvényeket visszavonjon; a korábbi gőgös kijelentései – ugye emlékszel Bayer Zsolt -, miszerint nekik nem feltétlenül kell a Néppártban ülniük – félre lettek dobva. Az Unió most kérhet olyan árat, ami a mi életünket is megváltoztathatná.
Azt azonban ne feledjük: ha így is alakul, az is csak egy pávatánc lesz. Legfeljebb olyan, amelyik végre nekünk is tetszik.
