A szerbek kiverekedték magukat a 22-es csapdájából – mi még nem

NVZS 2019. március 18. 15:53 2019. márc. 18. 15:53

Ahhoz, hogy érdemi eredményeket tudjunk elérni, arra van szükség, hogy a szervezők maguk is higgyenek a sikerben és ezt át tudják ragasztani az emberekre; az is kell, hogy ne legyen B verzió, ugyanakkor mindig meglegyen fejben a következő lépés – válaszolta Hadházy Ákos a Hírklikk kérdésére. Azt szerettük volna megtudni az ellenzéki politikustól, hogy mi lehet a titka a szerbiai tüntetők állhatatosságának. Mint emlékezetes, déli szomszédunknál hónapok óta nem csillapodik a demonstráció láz, a hétvégén pedig már élesebb formában is megmutatkozott ez.

Mint a Hírklikk is beszámolt róla, Belgrádban hónap óta tartanak a kormányellenes tüntetések, amelyek okai hasonlítanak a magyarországi demonstrációk okaihoz. Az ottani ellenzék szerint a hatalom populista, korrupt, sokat lop, a köztévé pedig nekik dolgozik. A hétvégén azonban új mérföldkőhöz érkeztek a megmozdulások azzal, hogy a tévészékház körüli sokadik tüntetés résztvevői ezúttal továbbmentek, és behatoltak a szerb állami tévé, az RTS épületébe. Vasárnap pedig – ahogy például a balkaninsight is jelentette, az elnöki palotát fogták körbe és vonták blokád alá, miközben az elnök sajtótájékozatót tartott éppen a demonsrációkról. A tüntetők Aleksandar Vucic elnök, Ana Brnabic kormányfő, Maja Gojkovic parlamenti elnök és Dragan Bujosevic közétév-lnök lemondását követelték.

Hogyan sikerülhet a szerbeknek ez az állhatatosság, s miért nem tapasztaljuk ezt itthon? – kérdeztük a hazai megmozdulások egyik aktív szervező tagját, Hadházy Ákost, aki szerint ennek sok oka lehet, de talán az egyik legfontosabb a hit. „Nagyon sok minden befolyásolja egy-egy megmozdulás nagyságát, de az egyik legfontosabb tényező az  amiről a március 15-i összellenzéki tüntetésen is beszéltem – az az, hogy mennyire vesszük mi magunkat komolyan” – szögezte le. 

Hozzátette: „ Ha valaki tüntet, azt azért teszi, mert elhiszi, hogy el lehet érni valamit”. Majd így folytatta a gondolatsort: „Az emberek nem azért nem mennek tüntetni, mert nem elégedetlenek – azt, hogy mennyire elégedetlenek mi, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért folytatott aláírásgyűjtési akció során napi szinten tapasztaljuk, hanem  azért nem mennek el, mert nem hiszik el, hogy meg lehet változtatni a dolgokat” – húzta alá, egyetértve felvetésünkkel, hogy akkor ez a 22-es csapdája. Hiszen minél kevesebben tüntetnek, annál kisebb az esély a nyomásgyakorlásra, és így a sikerre, tehát egyre kevesebben fognak benne hinni. Szerbiában, a jelek szerint ezen túl léptek.

„Óriási ebben a politikusok felelőssége – erre próbáltam is felhívni a figyelmet – tudatosan meghökkentő megfogalmazásokkal – abban a néhány percben, ami a rendelkezésemre állt az összellenzéki tüntetésen” – szögezte le Hadházy, akinek meggyőződése, hogy mindig lehet eredményeket elérni, minden hatalommal szemben. „Tény, hogy minél csúnyábban, keményebben viselkedik, s betonozza be magát a hatalom, annál keményebb nyomást gyakorol, de még ebben a helyzetben sem lehetetlen sikert elérni”.

Hadházy például sikernek tartja, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter legutóbbi megszólalásában már nem zárkózott el mereven a csatlakozástól az Európai Ügyészséghez, most már arról beszélt – ahogy az ATV észrevette –, hogy jelen pillanatban a csatlakozás nem aktuális, de folyamatosan vizsgálják a helyzet alakulását.

Az ellenzéki politikus a beszélgetés során többször is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy maguk az ellenzéki politikusok is higgyenek a célban. „Sajnos nem mindig gondolkodik így minden kolléga” – említette meg Hadházy, aki példaként hozta fel az emlékezetes esetet: mikor az MTVA székházba bejutott ellenzéki képviselőket Molnár Zsolt vette rá (s ezt maga mondta el), hogy a képviselők hagyják el az épületet (Mint emlékezetes, Hadházyt a biztonságiak szó szerint kidobták, majd már nem engedték vissza). De van másik példája is: legutóbb Horváth Csaba mondta, hogy felesleges ismét a köztévé elé vonulni. „Pedig csak akkor lehet eredményt elérni a nyomásgyakorlással, ha azok, akik gyakorolják valóban hisznek benne és komolyan is gondolják” – szögezte le, de hozzátette: szerencsére egyre több ellenzéki politikus ismeri ezt fel és hiszi így;  ennek fényében jeleztem március 15-én, hogy várható egy figyelmeztető blokád az MTVA székházánál”. 

Molnár Zsolt cáfolt
Megjegyzendő, hogy nem csak Molnár Zsolt, hanem több, az MTVA székházat megjárt ellenzéki képviselő (például: Tordai Bence, Kunhalmi Ágnes) is tudatta a nyilvánossággal, hogy nem a szocialista politikus döntött arról, hogy elhagyják a székházat, a döntés szavazás útján született. Molnár Zsolt azt s hazugságnak nevezte, hogy egyeztetett volna a rendőrség biztosításparancsnokával. "Én valóban azt gondoltam, hogy ki kellett már akkor jönni az épületből, a követelések teljesültek, az öt pontot a nemzetközi közvélemény is megismerte, nevetségessé válunk, ha bent maradunk, több ezer tüntető várt bennünket kint. Ezt képviseltem bent, és ma is úgy gondolom, hogy ez volt a helyes döntés" – magyarázta a szocialista politikus a 444.hu-nk február elején.