A világon elsőként Luxemburgban ingyenes lesz a tömegközlekedés

HírKlikk 2018. december 6. 17:14 2018. dec. 6. 17:14

Luxemburg lesz az első ország a világon, ahol nem kell majd fizetni a tömegközlekedésért, írja a The Guardian.

A kormány javaslata szerint jövő nyártól a vonatok, a villamosok és a buszok használata is ingyenessé válik majd. Xavier Bettel miniszterelnök szerdán kezdte meg második ciklusát az ország élén, kampányában pedig a környezetvédelmi kérdéseket tartotta szem előtt.

Az új kormány a tömegközlekedés ingyenessé tétele mellett legalizálná a kannabiszt, és két új nemzeti ünnepnapot is kijelölnének.

A főváros Luxembourgban borzalmas torlódások tudnak kialakulni, mert bár a településen csak 110 ezer ember él, naponta további 400 ezren érkeznek ide dolgozni. Egy tanulmány szerint a luxembourgi autósok átlagban 33 órát ültek dugóban 2016-ban.

Az ország vezetése eddig is progresszívan állt a közlekedéshez. Idén nyártól a gyerekeknek és a 20 évnél fiatalabbaknak ingyenes a tömegközlekedés. Emellett a felnőttek számára mindössze két euróba kerül a kétórás jegy, ennyi idő alatt pedig szinte bárhová el lehet jutni a miniatűr államban.

Via: Guardian