Áder szembement a kormány álláspontjával

HírKlikk 2019. szeptember 9. 06:08 2019. szept. 9. 06:08

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, Magyarországon is lehetségesnek tartotta a 2050-es klímasemlegesség elérését a Nyíregyházán megrendezett 57. Közgazdász Vándorgyűlés utolsó, szombati napján Áder János.

A Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a köztársasági elnök külön nem hangsúlyozta, ezzel némiképp szembehelyezkedik az Orbán-kormánnyal, amely – három további tagállammal együtt – elveti a 2050-es célt. A feltételeket vállaló 24 tagállamtól eltérően ugyanis a magyar kabinet hozzájárulását az erre kapott EU-támogatástól teszi függővé.

Áder János – időzavarba kerülve – előadása végén már csak távirati stílusban sorolta fel ennek feltételeit. 2030-ra – főképp a paksi atomerőmű általuk akkorra már átadni tervezett két új blokkja, illetve a napelemtelepek miatt – az áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás-mentessé válik. Állami programok révén legalább 30 százalékos épületenergia hatékonyság javítást sürgetett, aminek látja a feltételeit. Mindazonáltal - jegyzi meg a lap - az Orbán-kabinet épp most szünteti meg az ezért felelős fenntarthatósági államtitkárságot. 

Reménykeltőnek nevezte a földhőre alapozott fűtési módokat. Célként tűzte ki a közlekedési kibocsátás jelentős csökkentését is. Ezzel kapcsolatban szintén odaszúrta a lap, hogy a kabinet 2030-ra éppenséggel növelné a hazai közlekedés szennyezőanyag-kibocsátását. Az iparban és a mezőgazdaságban technológiaváltást, valamint erdősítést sürgetett. 

Forrás: Népszava