Akkor most őrzi az előnyét a Fidesz vagy sem?

NVZS 2019. november 12. 17:58 2019. nov. 12. 17:58

 „A Nézőpont Intézet most közzétett közvéleménykutatásának a megállapításait azért árnyalják a vasárnapi megismételt választások, hiszen az október 13-i megmérettetéshez képest magasabb részvétel mellett az ellenzék jobb eredményeket ért el” – jegyezte meg Pulai András. A Publicus Intézet kutatási igazgatójától azt kérdeztük, hogy reálisnak tartja-e, amire a Nézőpont jutott, nevezetesen, hogy az október 13-i „önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja”.

„A kutatásnál sokkal fontosabb az, amit az időközi választások eredménye mutat” – szögezte le Pulai, aki szerint ez jelzi a változások irányát. Mint ismert, november 10-e összességében a Fidesz térvesztését és egyben az ellenzék előretörését hozta. Ebben három tényező játszott szerepet – fejtette ki a kutatási igazgató, aki örül annak, hogy az ezt előrevetítő prognózisa bejött, s „ismét sikerült relatívan pontosan megmondani, mi várható”. Pulai ezzel arra utalt, hogy az ellenzék előretörését már az október 13-a előtti utolsó kutatásuk is sejtettette.

Több tényező miatt is logikus szerinte az ellenzék erősödése. Egyrészt a múltbeli adatok is már előrevetítették, s a valóság is visszaigazolta, hogy igenis létezik a győzteshez húzás jelensége. Másrészt mindenütt, ahol ismételtek, tetten érhető volt valamilyen módon a Fidesz „huncutsága”, „a Fidesz irányában volt valamilyen fajta trükközés”.

„S emlékezzünk csak Isztambul esetére: ott Erdogan pártja kiáltott csalást és ismételtette meg a polgármesterválasztást, amire a választók demonstratívan megmutatták, hogy nem engednek” – mondta, hozzátéve: nálunk is ez történt most.

Trendszerűnek mondható-e az ellenzék előretörése? – merül fel a kérdés. Pulai szerint két-három hónapot várni kell ahhoz, hogy trendeket állapíthassunk meg. Az viszont látszik – s ezt a legutóbbi kutatásuk is igazolja –, hogy nem közvetlen az átjárás az egyik szavazótáborból a másikba. Van egyfajta zsilipelés: a 3 százalékpontos elmozdulás a Fidesz kárára náluk úgy jött ki,  a Fidesztől elmenők nem az ellenzékhez érkeztek, hanem a bizonytalanokhoz, miközben az ellenzék táborát a bizonytalanoktól érkezők gyarapították.

A Publicus egyébként majd a jövő héten indítja el az újabb országos közvélemény-kutatását – tudtuk meg Pulai Andrástól.

A Nézőpont Intézet felmérése

A Magyar Nemzet felkérésére a Nézőpont által az október 13-i választások után készített közvélemény-kutatás szerint őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja. Az ellenzéki pártok szoros háziversenyét ezúttal a Momentum Mozgalom vezeti, ők 13 százalékot érnének el egy most vasárnap esedékes választáson listán, de a Demokratikus Koalíció (11 százalék) és a Jobbik (9 százalék) is szorosan ott áll mögöttük, az MSZP-P 6 pedig százalékon áll.

Budapesten – az európai parlamenti választás eredményhez hasonlóan – a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt továbbra is, 39 százalékos támogatottsággal a biztos szavazók körében mérve. Amíg a fővárosban az összevont ellenzék pártjait 60 százalék támogatja, addig a lakosság többségét adó vidéken 44 százalék. A fővároson kívül 55 százalékon áll jobboldali koalíció – állítja a Nézőpont.