Alapszabály-mustra

Dr. Dávid Ferenc       2019. május 12. 20:04 2019. máj. 12. 20:04

A Fidesz Alapszabályának (ha tetszik pártalkotmány) 4.§-a rögzíti, hogy a Szövetség tagja az Európai Néppártnak és társszervezeteinek. A hatályos dokumentum szerint  – ugyan felfüggesztett státuszban és korlátozott mandátummal – de a FIDESZ jogviszonyban áll a legnagyobb európai pártcsaláddal.

Ha a Szövetség elnökének az a szándéka, hogy a FIDESZ Polgári Szövetség elhagyja a mérsékelt jobboldali közösséget akkor

  • Kongresszust (akár rendkívülit) kell összehívnia,
  • amelynek döntenie kell a szakításról (kilépésről) és – ha van erre szándék – egyidejűleg új európai pártközösséghez való csatlakozásról és
  • ebből következően az Alapszabály is módosításra kerül.

 

A hatályos Alapszabály 63 § /2/ bekezdése szerint a Szövetség Elnöke (O. Viktor) a Szövetség bármely testületének vagy szervezetének ülését összehívhatja. Ez erős jogosítvány, hiszen elnöki egyszemélyi döntési lehetőséget jelent, de az is világosan látszik, hogy a maradás/távozás/új közösséghez való csatlakozás egyértelműen a párt legmagasabb szintű döntési fórumához, a Kongresszushoz van delegálva.

Mindenki számára világos, hogy a felfüggesztést – a budapesti Salvini és Strache látogatás illetve a Weber elleni inszinuáció után – csak kizárás követhetné, de a FIDESZ imád „maszatolni” és szeretné azt a látszatot kelteni, hogy önként és dalolva távozik a színről. Ehhez viszont rendes vagy rendkívüli Kongresszust kell (ene) összehívni! 67§ 1) Az Országos Választmány elnöke, a rendkívüli Kongresszus összehívására vonatkozó indítvány kézhezvételétől számított tizedik és harmincadik nap között, köteles összehívni az Országos Választmány ülését. (2) A rendkívüli Kongresszust az Országos Választmány döntésétől számított huszadik és ötvenedik napok közötti időpontra lehet összehívni.”

Összegezve: A távozásról és az új „pár/t/választásról” tehát kongresszusi döntés kell. A kérdés csak az, hogy mikor és milyen körülmények között határoz majd a FIDESZ legmagasabb fóruma az elszakadásról. És azt sem tudjuk, hogy az Európai Néppártnak mennyire sürgős a FIDESZ kiebrudalása. Ma őszi „válásról” szólnak a hírek, de érhetik még meglepetések a Néppártot és nemzetünk „vezénylő” tábornokát! De bennünket is!