Alföldi Róbert: Orbán egy guru, akiben hisznek a szegények is

HírKlikk 2018. december 19. 10:57 2018. dec. 19. 10:57

Alföldi Róbert a Magyar Narancsnak adott interjújában a szakmája vereségének tartja azt ami a tao körül történt a hetekben.

„Ami itt a tao körül történt az elmúlt hetekben, az pontosan leképezi azt, ami az országban történik bármely területen, és azt, ahogyan mi, magyar állampolgárok viseljük magunkat és viselkedünk egymással. És ez egy nagy, totális vereség, és nem elsősorban a kormánnyal szemben. Ez a szakmám veresége”

- mondta az interjúban Alföldi, majd hozzátette: „Szégyenteljesen viselkedtünk.” 

Alföldi szerint a színházi szakma képtelen volt közös megnyilatkozásra ezzel kapcsolatban, pedig a tao megszüntetésének szándéka nem volt titok. Inkább mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét.

A színész-rendező beszélt még az ország jelenlegi politikai helyzetéről is, megjegyezve, hogy az ő aktív éveiben a hazája közege nem fog változni.  Azt gondolja, „biztosan csodálatos élet lesz itt, amikor én 75-80 éves leszek. És örülni is fogok neki. De hogy ebben még van húsz év, az tuti.” Szerinte nincs más út, el kell menjünk a falig, de hogy hol van ez a fal, azt nem tudja.

"Rengeteg a szegény ember, akik ennek ellenére hisznek ebben a hatalomban, hisznek a vezetőben, ő a guru"

-mondta Alföldi Róbert.

Szerinte ez az ország azért működik, mert az emberek sok helyen teszik a dolgukat, rendesen dolgoznak tisztességesen, szolidárisan a másikért. Úgy véli ebben a helyzetben ez az, amit tehetünk.

Forrás: Magyar Narancs