Állást és brutális fizetést kapott Vajna Tímea

HírKlikk 2019. április 10. 15:01 2019. ápr. 10. 15:01

Március 1-jétől Vajna Tímea lett a Vajna-birodalom hazai érdekeltségeit összefogó cég, az AV Investments Kft. társügyvezetője - írja a G7. A kinevezés hivatalos bejegyzése még nem történt meg, azonban az ehhez szükséges iratok már a cégbíróságon vannak.

Andy Vajna özvegye nem egyedül látja majd el a cégvezetői feladatokat, önálló aláírási joga sincs. Két olyan ügyvezető van még a cégnél, akik már Andy Vajna mellett is ilyen pozícióban dolgoztak, Kovács Andrea, Andy Vajna bizalmasa és Samuel Russel Falconello, az elhunyt filmügyi biztos korábbi amerikai cégtársa.

Vajna Tímea csak utóbbival közösen jogosult a holdingcég képviseletére, munkájáért azonban így is az év végéig havi 12500 euró, azaz több mint négymillió forintot kap majd.

Forrás: G7