Antiszemita sajtómunkás a közrádió csatornájának élén

Föld S. Péter 2020. január 8. 07:53 2020. jan. 8. 07:53

Hétfőtől Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, közölte az MTVA.

Siklósi régi motoros a szakmában, számos emlékezetes, az Orbán-kormány számára kínos botrány fűződik a nevéhez. 2014-ben például a történelmi egyházak nyomására kénytelenek voltak visszahívni az állami tévé vallási műsorainak éléről, mert kiderült, hogy rendszeresen antiszemita posztokat és rasszista vicceket osztott meg a Facebookon.

2018-ban az M5 kulturális csatorna élére repítette a lojalitás, ahol esetenként idegen terepre tévedt, s az alá tartozó műsorokból például azt is megtudhatta a néző, hogyan lehet gyógyítani a homoszexualitást. Orbán Viktor és a Fidesz számára az antiszemitizmussal szemben hirdetett zéró tolerancia azt jelenti, hogy egyedül csak nekik van joguk zsidózni.

Nem lennénk meglepve, ha a zsidószervezetek, a Köves Slomó fémjelezte kormánypárti Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) az élen már javában szövegeznék tiltakozó közleményüket. És persze nemcsak ők. Merthogy az antiszemitizmus nem a zsidók ügye. Az antiszemitizmus – származástól, felekezettől, pártállástól függetlenül – minden normális, tisztességes ember ügye.

Ebből következik, hogy nem először és vélhetően nem is utoljára kell elgondolkodnunk azon, miként értelmezzük Orbán Viktor számtalanszor elmondott kijelentését, miszerint ő és kormánya zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben. Ezt rendszerint akkor szokta hangsúlyozni a miniszterelnök, amikor a kormányzati kommunikáció által felheccelt baromarcúak olyat mondanak, vagy tesznek, amelyet Orbán és körei nem mondhatnak és tehetnek.

A zéró tolerancia amúgy Orbán olvasatában azt jelenti, hogy csak neki és a Fidesznek van joga zsidózni, mindenki másnak tilos. Így aztán egyedül a kormánynak és a Fidesznek volt joga néhány évvel ezelőtt teleplakátolni az országot a zsidó származású magyar-amerikai Soros György arcképével, és a fotója alá cinikusan odaírni, hogy „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” Nem csoda, hogy a mélymagyar néplélek ezen felbátorodva, időnként túlburjánzott, és sokan a plakát szövegét kiegészítették a Soros arcképére mázolt „Büdös zsidó” megjegyzéssel. A kormány persze nagyon fel volt háborodva, mosta kezeit, és nem győzte magyarázni, hogy neki semmi köze a vállalhatatlan szövegekhez, ő nem ilyen lovat akart.

Amikor Orbán kormánya és a Fidesz a zsidók elleni alantas ösztönökre épít, akkor úgy viselkedik, mint egy retardált nagycsoportos óvodás. Kezében a még égő gyufával, sírásra görbült szájjal nézi az égő várost, s nem érti, hogy miért szirénáznak az autók, és miért rohangálnak a tűzoltók, amerre a szem ellát.