Aranycsapat – ma

Dr. Dávid Ferenc       2019. december 4. 21:02 2019. dec. 4. 21:02

Bánki Erik (kapus)
Hollik I., Bayer Zs., Kovács Z., Hidvéghi B., Rogán A., Kövér L., Orbán V. (csk.), Gulyás G., Kósa L., Németh Sz.

Cserék: Hende Cs., Kubatov G., Lázár J. és még sokan mások

Szövetségi edző:  Áder János, a hallgatag horgász
Mérkőzésvezető: Az Alkotmánybíróság

A két előretolt két ék közül az egyik, Kósa Lajos az elmúlt napokban három „remekszabott” találattal büszkélkedhetett.

1. Először is sikerült neki a teljes magyar társadalmat – beleértve zsidó honfitársainkat is – vérig sértenie. Ennek megfelelően a MAZSIHISZ elnöke (Heisler András) és az EMIH elnöke (Köves Slomó) erősen megintette (sárga lap), de nem sok híja volt, hogy a pályát is el kelljen hagynia a debreceni hősnek. A csapatkapitány és a szövetségi edző nem szólalt meg az ügyben, így a megtévedt csatár továbbra is küzdőtéren maradhatott.

2. Rögtön ezután bevonult a Heti Tv stúdiójába, ahol nem érzékelte, hogy élőadásban van, és nem utólag vágható filmanyagban szerepel. Pechje volt, így  adta elő ostoba és zavaros  szövegét, és megint belegabalyodott az általa – a FIDELITAS kongresszusán – primitív módon felhozott „zsidókérdésbe”, majd így akart megszabadulni buta beszéde emlékétől és szégyenétől: „hadd kérdezzem már meg, most mit csinálunk? Mert egyébként szétesett a műsor. Összevissza beszélgetünk, a hülyeségekről.” Normális mérkőzésvezetés mellett ezért már piros lap dukál, azaz kiállítás járna! De ezért sem küldték be az öltözőbe zuhanyozni. Persze mindannyian tudjuk, hogy Kósa csatárt nem kiváló képességeiért és sportszerűségéért tartják benn a válogatottban. Tud valamit, amit senki más...

3. Kósa úr nem csak a politikai pályán kódorog megfontolatlanul. Balszerencséjére tegnap sportvezetőként is beleszaladt egy jó kis pofonba. „A világkupa-sorozat helyszínére, Sanghajba érkezve, a reptéri várakozáson felbőszülve, az országra nézve sértő posztot osztott meg közösségi oldalán Burján Csaba, az olimpiai bajnok magyar rövid pályás gyorskorcsolya-váltó tagja. Ezt látván, benyújtotta lemondását Csang Csing Lina, a csapat kínai vezetőedzője, amit a magyar szövetség (MOKSZ) elnöksége nem fogadott el. Burjánt viszont hazarendelték Sanghajból" – így az Index. Talán sokan nem tudják, hogy Kósa mester nem csak remek szónok és közszereplő, hanem kiváló sportvezető is. Ezért – bizonyára nem véletlenül – ő a Magyar Országos Korcsolya Szövetség elnöke. Ebben a kérdésben Lajos prezident még nem szólalt meg (az elnökség adott ki közleményt), de ki tudja, hogy meddig bírja magában tartani veretes mondatait a Hajdúság, a párt és a sportvilág jolly-jokere. De az is lehet, hogy a csapatkapitány (O.V.) kurtán odaszólt neki: Lajos, hallgatni arany! Az arany szóra persze felcsillant Kósa úr szeme, de az igazi Főnök – a csapatkapitány – határozottan leintette...

Az utóbbi hetekben-hónapokban nemcsak a csatárok, hanem a védelem tagjai és a középpályások is feltűnően sokat hibáztak. A helyzetek kimaradtak, a kapott gólok és az öngólok száma viszont nagyon felszaporodott. A Bayer-Kövér-Kósa tengely nem jól teljesít: a csapat jobboldala tehát rosszul és sportszerűtlenül játszik, baloldala meg értelemszerűen nincs. Az október 13-i meccsen világossá vált, hogy ez a brigád ebben az összeállításban hosszú távon nem lehet sikeres. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezdenek melegíteni a partvonal mellett a cserék. A szövetségi edző és a csapatkapitány azonban mélyen hallgat, a játék meg továbbra is akadozik...