Attól vásárolta meg a TV2-t új gazdája, aki eladta

Föld S. Péter 2019. május 30. 13:22 2019. máj. 30. 13:22

Vida József, az MTB Takarékszövetkezeti Bank elnök-vezérigazgatója vásárolta meg a TV2-t. Arra a kérdésre, hogy kitől vette meg, azt válaszolta, hogy attól, aki eladta. Az új tulaj amúgy nem szokott tévét nézni, mert nincs rá ideje. Kivételt csak a lovas filmekkel tesz, mert azokat nagyon szereti, a Kincsemet például nyolcszor látta. Jobboldali embernek mondja magát, de nem politizál, és a tévé működésébe sem kíván beleszólni. Azért vásárolta meg, mert úgy gondolja, hogy ez hazafias cselekedet.

A tranzakciót még a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia, de jó esély van arra, hogy a magas grémium nem fog keresztbe feküdni a hazafias alapon működő, és ezért minden bizonnyal gyümölcsöző befektetésnek.

Az 1997. október 4-én indult, akkori logója után csigatévének csúfolt/becézett TV2 rendszerint loholt nagy riválisa, az RTL Klub után. Igyekezett utolérni a versenytársat, néha meg is közelítette, ám megelőznie tartósan nem sikerült.

Pedig, már Andy Vajnának is ez volt vele a célja. Vajna egy emlékezetes, trükközésektől sem mentes csatában Simicska Lajos elől szerezte meg a TV2-t. Mint mondta, azért, mindig is szeretett volna egy tévét. Hitelből vásárolta meg Vajna a TV2-t, az Eximbank adott rá kölcsönt. Az Eximbank, nevéből is kitalálható, a magyar vállalkozások export- és importtevékenységét hivatott segíteni. Hatmilliárdot kapott Vajna kölcsönbe, hogy megvásárolja a TV2-t, ami egy külső szemlélő számára nem lehetett jó ötlet. A veszteséges korábban csatorna csak termelte a mínuszokat, de az volt a terv, hogy Vajna majd nyereségessé varázsolja. (Most megint ugyanez a célkitűzés, Vida úr is ezt szeretné.)

Vajna idejében az volt a koncepció, mely feltehetőleg ezután sem változik, hogy az állam bőségesen kitömi hirdetésekkel a tévét, amiből annak éppen regnáló tulajdonosa majd visszafizeti a milliárdokat. Nem lesz könnyű feladat, még állami hátszéllel sem ígérkezik annak. Egy tévécsatorna ugyanis drága mulatság: nem elég megvásárolni, működtetni is szokás. Sokba van egy ilyen csatorna, stúdiók, közvetítési jogok, felszerelés, munkatársak, semmit sem adnak ingyen.

Mindenestre már az is furcsa volt, hogy a Vajna által tulajdonolt tévében készítették Magyarország egyik leguszítóbb tévéműsorát, a Tényeknek nevezett híradót. Mely műsor kvalitásait még a pártatlansággal nem vádolható médiatanács is számos alkalommal pénzbüntetésekkel volt kénytelen jutalmazni.

Mostantól Vida Józsefé a TV2, aki elmondása szerint nem kívánja befolyásolni a műsorkészítőket. Szabad kezet ad nekik, nem kíván beleszólni a műsorokba, azaz, marad minden a régiben.

Talán a korábbiaknál több lovat látunk majd a csatorna képernyőjén, ami, ha tényleg így lesz, meredeken emeli a műsorok színvonalát.