Az Auchanban leszedték a vörös csillagot a karácsonyfa csúcsáról, mert zavart egy vásárlót

HírKlikk 2018. november 26. 10:23 2018. nov. 26. 10:23

Ötágú vörös csillaggal díszített karácsonyfa áll több Auchan áruházban is. Erre állítólag egy olvasója hívta fel a figyelmét a kormánypárti Lokálnak.

Ahogy Habony Árpád lapja írja, olvasója egy rutin bevásárlás alkalmával látta a budakalászi Auchanban, hogy az áruház központi helyen felállított karácsonyfájának csúcsdíszeként egy ötágú vörös csillag díszelgett, amit árusít is az üzlet.

– Kíváncsi voltam, csak ebben az egy üzletben kapható-e a termék, ezért elmentem a budaörsi Auchanba is, ahol ugyancsak kint van a polcokon a csillag. Én ezt felháborítónak találom: karácsony közeledtén központi helyre kitenni egy olyan jelképet, aminek nincs is köze az ünnephez, és aminek a nyilvános használata Magyarországon tiltott

– mondta el a Lokál olvasója, aki le is fényképezte a „bűnjelet”.

Az Auchan Retail Magyarország nevében válaszoló kommunikációs menedzser így tájékoztatta a Lokált:

– A fent említett karácsonyfadísz a nemzetközi árukínálatunk része. Működésünk során betartjuk a jogszabályi előírásokat, viszont minden esetben szándékunk, hogy megfeleljünk a helyi közösségek történelmi hagyományainak, kulturális és erkölcsi elvárásainak is. Ezért úgy döntöttünk, hogy az Ön által vitatott dekorációs elemet eltávolítjuk áruházunk karácsonyi dekorációs elemei közül, és ennek a terméknek a forgalmazását azonnal beszüntetjük minden áruházunkban.

Forrás: lokal.hu