Az Európa-párti Magyarország túléli Orbán rendszerét

HírKlikk 2019. május 18. 13:43 2019. máj. 18. 13:43

Az MSZP kongresszusát nyitó, érzelmekkel teli beszédében Ujhelyi István a Szociális Európát és az Orbántól megszabadított Európa-párti Magyarországot akarókat a május 26-i választáson való részvételre buzdította.

Az MSZP kampányfőnökeként ezen a kongresszuson, azt hiszem, nincs is más dolgom, minthogy megköszönjem azt az elképesztő energiát, amit adtok ahhoz, hogy megküzdjünk az orbáni hatalommal - ezekkel a szavakkal indította az MSZP kongresszusát Ujhelyi István. Azonnal hozzátette: aki hazafi, pontosan tudja, hogy Magyarországnak az Európai Unióban van a helye.

Arra kérte a jelenlevőket és mindazokat, akik kongresszusról szóló híreket olvassák, hívják fel ismerőseiket, azt a 20-30 embert, akikről tudják, hogy változást és Európa-párti Magyarországot akarnak. “Vegyék át az energiánkat!” - nyomatékosította.

Ujhelyi köszöntötte hazai és európai szövetségeseiket, vendégüket, az Európai Szocialisták Pártja elnökét, Frans Timmermanst, aki azért érkezett az MSZP kongresszusára, hogy megmutassa, nincsenek egyedül. Leszögezte, egy másik, egy Szociális Európát valósítanak meg, amiben olyan Magyarországért küzdenek, amely túl fogja élni Orbán rendszerét.

Hitet tett amellett: az ellenzék legerősebb tömbje, az MSZP-Párbeszéd szövetsége érdemes arra, hogy Orbánt leváltsa és sok Európa-párti parlamenti képviselőt adjon. Emlékeztetett arra, május 26-i választás arról szól, Európa vagy Orbánisztán!

Forrás: Hírklikk