Az MSZP nevében gratulálok Kincses Gyulának, erőt, sikereket kívánok, és együttműködést ajánlok

Tóth Bertalan 2019. december 2. 13:57 2019. dec. 2. 13:57

A Fidesz számára nem prioritás az oktatás és az egészségügy rendbetétele, sem a klímaváltozás elleni küzdelem. Nem értenek a jelzésekből! Hiszen ezrek vonultak az utcára múlt héten, azonnali cselekvésre szólítva a kormányt a klímaváltozás miatt, és ezrek jöttek tüntetni a pedagógusok és a diákok érdekében is szombaton. A Magyar Orvosi Kamara pedig elsöprő többséggel mondott nemet az egészségügy fideszes rombolására, és helyeselte új elnöke, Kincses Gyula programját: a tisztességes, betegbarát, hálapénzmentes egészségügyet. A Magyar Orvosi Kamarának az MSZP nevében gratulálok, Kincses Gyulának erőt, sikereket kívánok és együttműködést ajánlok, mert a céljaink közösek.

A Fidesz szerint persze a klímavészhelyzet ellen tüntetők „agymosottak” és „retardáltak” – ezek Kövér László házelnök szavai – a pedagógustüntetést meg egy ismeretlen háttérhatalom szervezte, a végső célja pedig Magyarország elveszejtése.

Semmit sem tanultak október 13-ból, semmit sem értenek a mai világból! Pedig a dolog végtelenül egyszerű: az emberek rájöttek, hogy ha együtt, közösen kiállnak az érdekeikért, eredményt érhetnek el.

Ennek a felismerésnek hála, mára rengeteg magyar város szabadult ki a Fidesz fogságából, és kapott lehetőséget arra, hogy a Fideszétől gyökeresen eltérő hatalom- és államfelfogást, egészen más szociális modellt érvényesítsen. Ezeken a településeken megtehetjük az esélyteremtő állam felépítésének első lépéseit. Élnünk kell a belénk vetett bizalommal – és élni is fogunk vele!

Valódi esély akkor lesz, ha korszerű oktatást, magas szintű egészségügyi ellátást és szociális biztonságot teremtünk mindenki számára. A szabad településeken nem presztízsberuházásokba, hanem az emberek egészségébe, gyermekeink oktatásába fogjuk fektetni a közös pénzünket.

A sötétség kora nem tart örökké. Ahogyan a tél után jön a tavasz, úgy fogjuk Magyarországot is kiszabadítani a Fidesz fogságából, úgy fogunk 2022-ben rendszert váltani.