Bevándorlónak nevezte Schwarzenegger Andy Vajnát

Föld S. Péter 2019. január 31. 14:07 2019. jan. 31. 14:07

Törököt fogott a magyar kormány Arnold Schwarzenegerrel Andy Vajna temetésén. Legalábbis abból a szempontból, hogy az osztrák származású egykori kaliforniai kormányzó, nem mellesleg a Terminátor filmek főszereplője, azt mondta Vajna búcsúztatásakor, hogy „az ő története Amerikában egy nagyon szép bevándorlótörténet volt”.

Vagyis, Andy Vajna bevándorló volt. Igaz, nem ma, hanem 1956-ban, amikor – és innen már a kisgyerekek is ismerik a sztorit - 12 éves korában Magyarországról Amerikába menekült. A bevándorló Vajna ezzel a tettével, sok más magyarhoz hasonlóan, hozzájárult az Amerikai Álom beteljesüléséhez, ahhoz, hogy új hazája nagy lehessen. Mindezt nem született amerikaiként tette, hanem bevándorlóként lett előbb parókakészítő, utóbb pedig elismert producer Hollywoodban.

Magyarországon Vajna nemcsak a filmiparban dolgozott, de kaszinókat, újságot, tévét és rádiót üzemeltetett. Vagyis, sok területen kipróbálta magát, egyedül katonai rangja nem volt, ám ennek ellenére katonai tiszteletadással búcsúztatták.

Az már napokkal korábban ismertté vált, hogy csak a meghívottak vehetnek végső búcsút Andy Vajnától. Őket is alaposan átvizsgálták, legalábbis azokat közülük, akik nem állami gépkocsival, hanem taxival érkeztek a helyszínre. Szerencsére a szaglászó kutyák mindent rendben találtak, senkinél sem volt füstbomba, vagy más gyanús holmi.

Amúgy meg jó volt tudni, hogy ott volt mindenki, aki számít, és akire számítanak. Felsorolni is lehetetlen, hogy ki mindenki tette (tehette) tiszteletét a Fiumei úti sírkertben, a már említett Schwarzenegger mellett például egy valódi honi nagyágyú, Rogán Antal is beszélt a búcsúztatón. A helikopteres utazásokat kultiváló miniszter barátjának nevezte az elhunytat, és azt mondta, hogy „nem értettük, hogy csinálja, hogy soha sem fárad el”. Schwarzenegger is a barátjának nevezte Vajnát, és azt mondta, olyan ember volt, aki mindent megtett a barátjáért.

S bár Vajna temetését közpénzből fizették, vagyis a magyar adófizetők állták a számlát, a temetésről a nagyközönség – a hivatalos indoklás szerint a család kérésére - ki volt zárva. A valódi okot nem közölték a nyilvánossággal, nem kizárt, hogy a magyar emberek biztonság okok miatt voltak kénytelenek távol maradni az eseményről. De az is elképzelhető, hogy miután sok híresség jelent meg a temetésen, a szervezők nem tartották kívánatosnak a szájtáti népség jelenlétét.