Bizarr történetet ásott elő a HVG Gulyás Gergely testvéréről

HírKlikk 2018. december 6. 10:43 2018. dec. 6. 10:43

Pályázat nélkül léphetett előre és lett a Székesfehérvári Törvényszék bírája Gulyás Géza, a Miniszterelnökséget vezető miniszter testvére – írja az e heti HVG.

Hogyan legyünk törvényszéki bírók, ha már pályázaton nem sikerült elnyerni az áhított előrelépést? – erre mutatott be példát a napokban Gulyás Géza büntetőbíró, nem mellesleg Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bátyja – olvasható a HVG-ben.

Történt ugyanis, hogy kezdőként a 2010. június 1-jétől a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíróvá kinevezett Gulyás december 1-je óta a Székesfehérvári Törvényszék bírája, ahol másodfokú ügyeket tárgyaló bírói tanács tagja lett.

Ahhoz, hogy ma egy bíró feljebb lépjen a ranglétrán, pályáznia kell. Ha az állásra többen is jelentkeznek, akkor a jelölteket a szakmai előéletükre kapott pontok, valamint az érintett bírói tanács véleménye alapján rangsorolják. Igaz, ettől a sorrendtől az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eltérhet, de csak az első három helyen lévők sorrendjét változtathatja meg.

A hetilap informáci szerint Gulyás maga is többször pályázott, de nem járt sikerrel, és nem is került az első három jelölt közé. Ezért lehetett szükség más megoldásra.

A karriermentő ötlet aztán mégis Handó Tünde OBH-elnöktől jött: ő ugyanis október elsejével határozatlan időre beosztotta Gulyást az OBH-ba. Ezzel pedig nyomban megnyílt az út a miniszteri rokon „előléptetésére”. A törvény szerint ugyanis „a hivatali beosztás megszűnését követően a bírót tényleges bírói álláshelyre, indokolt esetben pályázat nélkül tanácselnöki munkakörbe kell beosztani”.

Így történhetett meg, hogy két hónapnyi hivatali munka után – amikor is a bíró köteles volt a törvény szerint végrehajtani az OBH elnökének intézkedéseit, utasításait – simán feljebb léphetett a ranglétrán. Igaz, ehhez előbb még az is kellett, hogy Handó megemelje a Székesfehérvári Törvényszéken az engedélyezett létszámot, amit november 20-án meg is tett. Mindez komoly felzúdulást okozott az érintett bírák körében, ahol nem Gulyás volt az első ejtőernyős.

Forrás: HVG