Boldog Lázár (Két férfi, egy eset)
„Ma Kenderesen jártam és virágot hoztam Horthy Miklós sírjára, aki száz esztendővel ezelőtt bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot. Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk.” (Lázár János országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP)
„1919. november 16-án vonult be Horthy Miklós az általa szervezett nemzeti hadsereg élén Budapestre. Köszönet és hála kormányzó úrnak, hogy a vörös rongyokba öltöztetett Budapestet újra a nemzet fővárosává tette!” (Boldog István országgyűlési képviselő, FIDESZ-KDNP)
A ravasz Lázár és a zavaros gondolkodású Boldog – teljes szinkronban a neonáci Mi Hazánk Mozgalom budapesti provokatív megmozdulásával – fontosnak tartották, hogy leróják kegyeletüket a XX. század talán legszégyenteljesebb magyar politikai vezetőjének sírja, emléke előtt. Kérdés, hogy a gyors észjárású volt kancellária miniszter saját döntése alapján, vagy miniszterelnöki felkérésre zarándokolt el szabadidejében az altengernagy családi birtokára. Boldog esetében nincs kétség, hiszen hivatalos, saját maga által készített önéletrajza így zárul, betű szerint idézem: „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen.” No comment.
Horthy valóban korszakos kormányzó volt, de rögtön tegyük hozzá, hogy ez hazánk történelmének egyik legsötétebb időszaka, amikor is Ferenc József egykori szárnysegédje megragadta a hatalmat, majd negyed századon keresztül hibát hibára halmozott. Horthy Miklósnak csak szenvedést, megszállást és egy újabb diktatúrát köszönhetünk. Horthy szégyenteljes nevét csak azért nem töröljük ki a történelmi könyvekből, mert olyan sok kárt okozott, hogy személye és tettei nem merülhetnek feledésbe. Emlékeztetőül: Horthy éppen csak megúszta a háborús bűnösök nürnbergi perében a felelősségre vonást. És az sem véletlen, hogy a II. világháború után emigrációba kényszerülő Horthy Miklós 1948-ban kérte letelepedését Svájctól és az Egyesült Államoktól, de mindenhol zárt ajtókra talált. Viszont volt egy ország, melynek despotája szívesen látta. Így végső lehetőségként maradt számára Portugália, ahol 1949-ben a fasiszta diktátor Salazar örömmel, tárt karokkal fogadta.
Boldog, Lázár, Bayer, Novák Előd és Toroczkai László lázálmukban „vörös rongyokkal” viaskodnak, és még mindig nagyon kultiválják a fehérlovas bevonulást. Javaslom, hogy jövőre, Horthy budapesti bevonulásának 101. évfordulóján kérjék fel a rettenthetetlen és rendíthetetlen rénszarvas vadászt, Semjén Zsoltot, – aki 2013. március 15-én Kézdivásárhely központjában poroszkált – ugyan pattanjon már nyeregbe és a Bartók Béla úton (1945. előtt Horthy Miklós úton) lovagoljon be a Szent Gellért térre. És persze szóljon a „bűnös város” népéhez! Esőben és hóban is többen leszünk, mint a magyar-uru meccsen, mivel a harsány kacaj és a siker előre garantált. Látják már is jobb a helyzet! Egy évszázada senkinek nem volt kedve röhögni a lóra termett katonaember fenyegetésén, ma, ha arra gondolunk, hogy jövőre S. Zsolt nyeregből szónokol, máris a hasunkat fogjuk a nevetéstől. Csak megy előre a világ. Írásomat (szándékosan) egy forrás megjelölés nélküli, konzervatív, de engem csak mérsékelten megnyugtató idézettel zárom: „a Horthy-rendszer – szemben a szélsőjobboldal vágyaival-reményeivel és a szélsőbaloldal atavisztikus félelmeivel – soha nem támad fel.” Ma érjük be ennyivel.
