Boross Péter: Nyugat-Európa hanyatlik

HírKlikk 2019. augusztus 20. 11:14 2019. aug. 20. 11:14

Újra kettészakadhat Európa – véli Boross Péter, aki szerint a migráció komoly veszélyt jelent Nyugat-Európában. A volt miniszterelnök a Hír TV Magyarország című műsorában azt mondta: a hit és hitelvesztés, emberi alkalmatlanságok nagy száma mind tetten érhető a kontinens nyugati felén.

A 30 évvel ezelőtti Páneurópai Piknik kezdetben spontán dolognak indult, de a későbbiekben sokan, sok mindent tudtak rá alapozni. Minderről a Hír TV Magyarország című műsorában Boross Péter egykori miniszterelnök mondta el emlékeit, ezzel kapcsolatos tapasztalatait és véleményét.

„Itt a jelentősége ennek első sorban abban van, hogy Angela Merkel is eljött Sopronba. Tehát ennek van igazán nagy jelentősége. Hogy ott milyen árnyalatok hangzanak el, milyen utalások. Azt majd meglátjuk, a bal oldali sajtó mennyi szamárságot fog erről összeírni. Itt ez a döntő kérdés, és amit Merkel mondott, abban a kompromisszumhajlam szó a legfontosabb elem, de még egyszer mondom, eljött. A többi az másodlagos.” - mondta az egykori miniszterelnök.

A kettéosztottság ellen szerveződött ez a piknik 30 éve. Most mintha megint kettéosztott lenne Európa. Meglehetősen ugyanazok mellett a határok mellett, de más okokból.

„Ha egy civilizáció hanyatlásnak indul, akkor az úgy szólván történelmileg megállíthatatlan folyamat. 300-500 évig tart egy-egy felfutási szakasz, aztán végük. Így tűntek el más civilizációk is.

Én Nyugat-Európát most ebben a hanyatló állapotban látom.

Aminek természetes következménye a veszély fel nem ismerése.” - folytatja Boross Péter.

„Úgy vélem, hogy érlelődik egy szakadás, Kelet- és Nyugat-Európa között – ha kibírja – mert ott, ha most nem is, de 30 év múlva irtózatos állapotok lesznek és 80 év múlva meg pláne. Ha Európának ez a fele tudja tartani magát, ettől a hódító jellegű beözönléstől, akkor óhatatlanul itt lesz egy válaszhatár. Amit majd befolyásol, hogy addigra talán már Kína lesz az a nagyhatalom, ami a világ dolgait alapvetően befolyásolja – ki tudja” - vetíti előre a jövő várható eseményeit.

Forrás: Hír TV