Börtönszerű körülmények a tranzitzónában

HírKlikk 2019. július 18. 11:51 2019. júl. 18. 11:51

„Indokolatlannak” minősítette a Magyarországon 2015 óta érvényben lévő „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, és felszólította a kormányt a rendelkezés visszavonására, továbbá az azzal kapcsolatos intézkedések felszámolására Felipe Gonzalez Morales, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője – írja az ORF, amely a legnagyobb elektronikus tömegtájékoztató Ausztriában. A nemzetközi sajtó számos orgánumában közölt hírügynökségi jelentések szerint hozzátette: már nem érkeznek tömegesen migránsok és menedékkérők.

A „válsághelyzetet” az Orbán-kormány hirdette meg 2015-ben, és azóta félévenként meghosszabbítják érvényességét. A jelentéstevő szerint az a benyomás, hogy ez a rendelkezés olyan intézkedéseket hivatott igazolni, amelyek valódi célja a menedékkereső elriasztása. A diplomata nyolc napot töltött Magyarországon, és eljutott az úgynevezett tranzitövezetekbe is, amelyeket a magyar kormány a „válsághelyzetre” hivatkozva 2017-ben rendezett be. A Szerbiából érkező menekültek kizárólag ezekben az övezetekben nyújthatnak be menedék-kérelmet, és ott kell kivárniuk az eljárás végét. Gonzalez szerint „börtönszerű körülményekről, internálásról van szó, a táborokat szögesdrót-tekercsekkel biztosítják belül is”.

A két tranzitövezetben tartott mintegy 280 ember közül mintegy 60 százalékot tesznek ki a gyerekek, akiket a jelentéstevő szerint „nem lenne szabad internálni a migrációs helyzetük miatt”. Egy éve a hatóságok újra és újra megtagadják a menekültektől az élelmiszert: az Európai Emberjogi Bíróság több mint egy tucat esetben avatkozott be.

Külön kiemelte a jelentéstevő, hogy nincsenek független ellenőrző mechanizmusok: sem a civil szervezetek, sem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai nem juthatnak be oda, ahol az elutasított menedékkérőket tartják, és ahol éheztették az embereket, mondta egyebek között Gonzalez.  

Forrás: Hírklikk