Bróker Marcsi a karácsonyt már otthon töltheti

HírKlikk 2019. február 11. 19:30 2019. feb. 11. 19:30

Újabb fél évvel meghosszabbították a sajtóban csak Bróker Marcsiként emlegetett D. Sándorné előzetes letartóztatását, ám a Népszava információi szerint a Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője karácsonyra már otthon lehet.

A többi között 12 milliárdos csalással vádolt karcagi D. Sándornét 2016. december 13. óta tartják előzetes letartóztatásban, amit ítélet nélkül legfeljebb három évig, azaz idén december közepéig lehet fenntartani, kivéve, ha az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletet nem hoz. Erre viszont aligha van esély - derül ki a lap cikkéből.

Az ügy többek között a kihallgatásra váró tanúk nagy száma miatt húzódik, ráadásul a harmaduk meg sem jelenik a tárgyaláson.

A Kun-Mediátor volt vezetőjének ügyében az eredeti tervek szerint 2018 őszére kellett volna elsőfokú ítéletet hozni, de ez előbb az idei év elejére tolódott, most úgy tűnik, 2020 előtt nem is lesz döntés.

A Bróker Marcsi által vezetett Kun-Mediátor Kft. a vádirat szerint  "kifelé" utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, és miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, nem ezt történt. Volt, akit emiatt több száz millió forintos, másokat 100 ezer forint körüli kár ért.

Ha december közepén D. Sándornét ki is engedik, az nem jelenti automatikusan a szabadlábra helyezését, van lehetőség bűnügyi felügyelet alá helyezni, ami egyet jelenthet azzal, hogy az elsőfokú ítéletet otthon várhatja meg.

Forrás: Népszava/Hírklikk