Búcsú Balog Zoltántól

Föld S. Péter 2019. január 24. 10:03 2019. jan. 24. 10:03

Vízkelety Mariann váltja a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület élén a kedden lemondott Balog Zoltánt. A volt miniszter 2009. augusztus 29-től volt az egyesület elnöke, és a jövőben is az egyesület tiszteletbeli elnöke marad.

Csendben, különösebb felhajtás nélkül távozott erről a posztjáról Balog, ami önmagában nem volna feltűnő, ám az időzítés több mint érdekes. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis február 10-én tartja évértékelőjét a Várkertben, Balog lemondása tehát alig néhány héttel előzi meg a miniszterelnök beszédét.

Emberemlékezet óta ő volt Orbán évértékelő beszédein a ceremóniamester, némi iróniával azt mondhatnánk, hogy ha ő nem lett volna, Orbán sem mond évértékelőket. Hiszen Balog Zoltán volt az, aki Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nevében felkérte a miniszterelnököt, hogy értékelje a mögöttünk álló évet, Orbán pedig belement a játékba, úgy tett, mint aki megtiszteltetésnek veszi, hogy meghívták, s mintha enélkül nem is lehetne ott.

Hogy a meghívottak listájának összeállításához volt-e köze Balognak, nem tudni. Tény viszont, hogy Orbán évértékelőjén sikk volt – és talán még is az - meghívottnak lenni, hiszen ez egy olyan seregszemle, ahol mindenki ott van, aki számít, és mindenki ott van, akire számítanak.

Ennek megfelelően a megjelentek nemcsak a kameráknak mosolyognak – az öröm, hogy még mindig benne vannak a pikszisben, a legtöbb esetben valóban őszinte. Balog is minden évben örült, hogy házigazdaként köszönthette a neves vendéget, szót adhatott neki, majd utána gratulálhatott, hogy megint mennyire jól átlátta a helyzetet.

A tisztétől most búcsúzó Balog a rendszerváltás környékén került kapcsolatba a Fidesszel, ahol 1991-től a frakció egyházpolitikai tanácsadója, 1996-tól pedig a fővárosi Hold utcai gyülekezet lelkésze lett. Ekkoriban tért meg Orbán Viktor és Kövér László is - egy ideig Balog volt a lelkészük. Az egykor harciasan ateista fideszes képviselők – emlékszünk: térdre csuhások, imához! - 1998-ban már a Balog-féle istentiszteletről mentek át esküt tenni az Országgyűlésbe.

Balog karrierje meredeken emelkedett fölfelé: egy rövid ideig Mádl Ferenc államfő társadalompolitikai hivatalát vezette. 2009-től Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

Ragaszkodása Orbán Viktorhoz valójában rajongás – ha fogadást kellene kötnünk, hogy Orbánt, vagy istent választaná, nem lenne könnyű, melyik opcióra tegyünk nagyobb tétet. Egy közeli ismerőse így nyilatkozott róla a 168 órában: „Zoltánnak mindig szüksége volt egy olyan mentorra, akit feltétel nélkül követhet, akinek teljesen átadhatja magát, akivel olyan mély és bonyolult lelki kapcsolatban áll, hogy szinte teljesen feloldhatja a másikban a saját személyiségét. Ez a személy egy politikus, Orbán Viktor.”

Már a 2018-as választás előtt voltak olyan hírek, hogy Balog Zoltán megválik a miniszterségtől, s az Emberi erőforrások minisztériumának vezetése helyett más feladatot kap. Mint elmondta, hat éven át vezette az Emmi nevű megaminisztériumot, s mindent beletett, amit tudott. Hogy ez a „minden” mire volt elég, arról megoszlanak a vélemények - legyen elég annyi, hogy Balog minisztériuma alá tartozott a sokat bírált oktatás és az egészségügy is. Állítólag ő akart változtatni a minisztérium működésén, ám terveit Orbán Viktor nem fogadta el. Viszont felajánlotta neki, hogy legyen romaügyi miniszterelnöki biztos. Balog elvállalta a feladatot, s ezzel a kormánynak számos kellemetlenséget okozó Farkas Flórián egy polccal lejjebb került.

Balog Zoltán romaügyi tevékenysége három területet érint: 1. koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet, 2. ellátja a roma felzárkózás kormányzati koordinációját, 3. részt vesz a roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Orbán választása azért is érdekes, mert Balog Zoltánnak az elmúlt években több, a romákkal kapcsolatos – mondjuk így: különös – megnyilvánulása volt. 2017 júliusában Tusnádfürdőn például azt közölte az egybegyűltekkel, hogy „a magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.” Azóta ez a kérdés nyilván eldöntődött, ám nem volt piskóta az sem, amikor a roma holokausztról azt találta mondani, hogy „Magyarországról nem vittek el romákat, csak a szomszédos Ausztriából.”

2015 őszén a mindennapos iskolai éneklés bevezetésének ötletével jött elő, utóbb munkacsoport is alakult az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére. Ekkor osztotta meg a nagy nyilvánossággal azt az igen eredeti gondolatát, hogy az a jó, „ha a fogantatás pillanatában már énekel, dúdol a várandós édesanya, és akár az édesapa is csatlakozik hozzá.”

Volt olyan is, hogy viccelődni próbált, ám ezen igyekezete időnként a visszájára fordult. Így volt ez akkor is, amikor egy meglehetősen drága, nem a kétkezi dolgozók zsebéhez és pénztárcájához méretezett árfekvésű belvárosi étteremben a mentősöket köszöntötte. Beszédét egy rosszul elsült, poénnak szánt mondattal kezdte, miszerint ő azt hitte, hogy „minden nap itt reggeliznek a mentősök”.

Balog Zoltán most a miniszterség után a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöki tisztéből is távozott. Búcsújának okát nem ismerjük, hiányát megőrizzük.