Budapest lesz a volt KGST-bank központja

HírKlikk 2018. december 5. 08:20 2018. dec. 5. 08:20

Immár végleges: 2019 második felében megkezdi Budapestre költözését  a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), a teljes központ két-három éven belül települ át Magyarországra.  A bank ezzel ráncfelvarrást remél, a presztízsének növekedését, az unióba való beágyazódást. De vajon nekünk miért jó a kiemelt szerep vállalása ebben a volt szocialista országok által életben tartott pénzintézetben?

A bank jelentőségét – a kiadott közlemény szerint – Varga Mihály pénzügyminiszter abban találta meg, hogy az „bővíti a magyar vállalatok rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, és tovább erősíti Budapest közép-európai pénzügyi központi szerepét... a lépéssel javulhat a bank beágyazottsága az Európai Unió gazdasági rendszerébe”.

Nem egészen így látja azonban ezt a szakértő, akit másfél hónapja kérdeztünk annak apropóján, hogy kiderült: a most Budapestre költöző NBB után Magyarországot ismét beléptetnék, a moszkvai központú Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba (IBEC) is, abba, amely az akkori szocialista országokat tömörítő Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) volt a másik pénzintézete.  

Felcsúti Péter, Magyar Bankszövetség volt bankvezér elnöke ezt a következőképpen értékelte: „Nehéz elképzelni, hogy bármiben is a magyar gazdaság hasznára válik a részvétel a volt szocialista bankokban”. Hozzátette: akkor sem hajtottak túl sok hasznot, marginális szerepet játszottak csupán a külgazdaságunkban; nélkülük is vígan lehetett volna kereskedni egymással, arról nem szólva, hogy az NBB zömmel szovjet gázvezetékek építésére nyújtott hiteleket. „Szerepük ma egyenese marginális, részvételünk benne a politikai törleszkedés kategóriájába tartozik” – összegzett.

Magyarország már 2014-ben megújította a tagságát az eredetileg 1970-ben alapított NBB-ben, amely fejlesztési projektekre és beruházásokra nyújt közép- és hosszú távú hiteleket. Tagjai: Bulgária, Csehország, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia Oroszország, Románia, Szlovákia és Vietnám. Befizetett alaptőkéje 319 millió euró. Oroszország és Bulgária után Magyarország a harmadik legnagyobb részvényese – derült ki, amikor Varga Mihály pénzügyminiszter a nyáron bejelentette: az NBB új irodáját Budapesten nyitja meg. Most az iroda idetelepülésének a menterendjéről döntött a pénzintézet kormányzótanácsa.

Szerző: vazsu

Forrás: Hírklikk