Csúcstartók vagyunk a sport és az egyházak finanszírozásában

HírKlikk 2019. március 21. 18:18 2019. márc. 21. 18:18

Az Eurostat nemrég frissítette a 2017-es adatokkal a költségvetési kiadásokat részletező statisztikáját, mely alapján a magyar állam megtartotta csúcstartó szerepét a sport- és egyház finanszírozást illetően, ráadásul 2017-ben az előnyt is sikerült növelni.

A magyar kormány a költségvetésból a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költött el ugyanis sport- és egyházfinanszírozásra 2017-ben, a korábbi 3,3 százalék után.

Vagyis a GDP 2017-es értékéből kiindulva nominálisan ez 1342 milliárd forintot jelent a korábbi 1170 milliárd után. Egy év alatt 172 milliárddal több közpénzt fordított a magyar állam sportra és az egyházakra.

Ha kifejezetten a sportra fordított összeget nézzük, annak mértéke a GDP arányában 1,2 százalék volt a korábbi 1,1 után. Nominálisan ez 70 milliárd forintos növekedést jelent, 2017-ben 460 milliárdnyi volt csak a sportköltés.

A 3,5 százalékkal hazánk megtartotta az első helyét a tagállamok rangsorában, és mivel a második helyen álló Izlandon mindössze 0,1 százalékponttal nőtt 3 százalékra a kiadások mértéke egy év alatt, ezért Magyarország az előnyét is növelni tudta.

Azt, hogy az Orbán-kormány mennyire kiemelten kezeli a sportot és az egyházakat, az uniós statisztikából remekül kirajzolódik, hiszen 2010-hez képest majdnem a duplájára nőttek a kiadások - írja a Privátbankár.

Forrás: Privátbankár