Czeglédy: 6-8 évet kell várni az ítéletre (videó)

Nagy András 2019. január 16. 14:32 2019. jan. 16. 14:32

Egy hónapja van ismét szabadlábon Czeglédy Csaba. Az egyik sajtópere miatt a fővárosban tartózkodó politikus-ügyvéddel Németh Péter készített exkluzív interjút.

Bár tavaly december közepe óta szabadlábon védekezhet, Czeglédy Csaba kezét, pontosabban lábát továbbra sem engedték el a hatóságok: az interjú helyszínéül szolgáló budapesti bevásárlóközpontba is nyomkövetővel a bokáján, ezzel együtt meglehetősen nyugodtan és jókedvűen érkezett.

Magáról a konkrét ügyről úgy nyilatkozott, a három és fél éve tartó história hátterében alapvetően a fideszes bosszú áll: „sok borsot törtem a mostani kormánypárt orra alá”. (Czeglédy 2010 után számos ügyben vállalt tevékeny szerepet ügyvédként, amiben a bíróságok a központi akarattal szembeni ítéletet hoztak.) Ezzel együtt szerinte a fideszes hatalomvágy is szerepet játszott a meghurcolásában, azaz hogy kellettek nekik a munkaerő-közvetítői piacon megszerzett munkái, és a cégén keresztül tudták a legkönnyebben megfosztani tőle.

Ügyvédként elmondta, hogy a jogászszakma ugyanúgy megosztott ma politikailag, mint az egész társadalom, az viszont ettől függetlenül a vádhatóság dolga lesz, hogy bizonyítsa az ellene felhozott vádakat. Itt emlékeztetett, hogy jelenleg még vádemelés sincs ellene, noha már három és fél év eltelt a meggyanúsítása óta.

Ha egyszer meglesz a vádirat, azzal szemben fog tudni védekezni – állítja, hozzátéve, hogy a szabadlábra helyezésével jelentősen egyszerűsödött a helyzete. Ahhoz pedig, hogy újra visszavigyék a börtönbe, „valami oltári nagy hülyeséget kellene elkövetnie”, például bűnt kellene ismételnie, ami az ő esetében éppúgy lehetetlen, mint az ügy több száz tanújának befolyásolása.

90 -10 – reagált arra a kérdésre, hogy hány százalékban tartja politikainak, illetve bűnügynek a történetét. Egy gazdasági társaságnál, pláne egy több ezer főt foglalkoztató vállalatnál biztos, hogy lehet találni valami szabálytalanságot, ha elkezdik kapargatni. Ezzel szemben nálunk az NAV nem talált semmit – tette hozzá. Az interjúból később kiderül, hogy legalább 6-8 év lesz, mire ebben az ügyben jogerős bírósági ítélet születhet, Czeglédy ugyanakkor töretlenül hisz abban, hogy a bírái elfogulatlanul fognak ítélkezni felette.

Határozottan állítja: nincs tönkretéve az élete, a szerettei mellette vannak, az egészsége is rendben, és az ügyvédi karrierje sincs veszve, amelybe a legtöbb munkát fektette az elmúlt évtizedben. Ami pedig a jövőbeni közéleti szerepvállalását illeti, azt 2019 januárjában nem tudja eldönteni – mondta. (Czeglédy 22 éves kora óta, azaz 1998-tól egészen a 2017-es meggyanúsításáig képviselő volt a szombathelyi közgyűlésben.)

"Én ezek miatt nem fogom rosszul érezni magam, nem fogok rákot kapni tőlük, szeretek élni” – reagált arra a felvetésre, hogy megviselték-e a meghurcolásának egészen döbbenetes körülményei. Maga részéről még a magánzárkát is egész jól viselte, az ott töltött nyolc hónapban ugyanis sokat olvasott. A legrosszabbul pedig azt élte meg, hogy a barátait, és szeretteit is belerángatták az ügybe.

Czeglédy egyébként egymás után nyeri a pereket a kormánypárti hazugsággyár termékei ellen. Ma éppen a Pestisrácok.hu volt soron: a valósággal különösebb kapcsolatot nem ápoló propagandaportál munkatársainak a bíróságon kellett volna felelniük a Czeglédyről terjesztett hazug állításaik miatt. Ám a magukat az ’56-os forradalom hőseihez hasonlító firkászok egy kivétellel hősiesen távol maradtak a tárgyalóteremtől.