Demján visszavonná az adományát

NVZS 2018. december 28. 12:30 2018. dec. 28. 12:30

„Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.” Nem ma született sorok ezek: Demján Sándor írta hat és fél évvel ezelőtt, amikor először felmerült a szobor eltávolításának az ötlete. A szobrot végül ma éjjel titokban, sunyi módon vitték el. Dávid Ferenc szerint világos üzenete van annak, hogy „Nagy Imre, aki innen a Parlamentre tekintve eddig őrizhette, védhette az ország népének a szabadságát és függetlenségét, ma már nem teheti ezt meg”. Ma délután 17 órakor gyertyagyújtás lesz a szobor hűlt helyén.

„Brutálisan durva, ami történt” – kommentálta a ma éjjel történteket Dávid Ferenc.

A Hírklikk megkeresésére a VOSZ egykori főtitkára, s mint ilyen Demján munkatársa az egész dolgot végtelenül méltatlannak tartja, különösen azért, mert Orbán Viktor még az idén júniusban is egyértelműen fogalmazott Nagy Imréről, amikor azt mondta „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét”. Dávid most keserűen megjegyezte: „Akkor ehhez képest eddig tartott a történet”.

Mint portálunk is beszámolt róla, mára virradóra sunyiban elszállították a Nagy Imre szobrot a Vértanuk teréről, majd reggel – mint a Mérce közvetítéséből látszik – lebontották és elszállították az emlékhely egyéb kellékeit is, beleértve a hidat, amelyen a szobor állt és nézett a Parlament felé. Fél kilencre így már csak a hűlt helye volt az ikonikus emlékműnek. Amelyet egyébként magánadományokból hoztak létre – köszönhetően Demján Sándornak, aki erről így írt  szobor eltávolításának ötletére 2012-ben (!) a Tarlós István főpolgármesternek címzett levelében:

„A sajtóból értesültem arról, hogy a mártírhalált halt Nagy Imre szobrát át kívánják helyezni a Vértanúk teréről. A rendszerváltás után szomorúan állapítottuk meg üzlettársaimmal, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állít szobrot Nagy Imrének. Úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a szobor teljes költségét és felállítását Magyarországnak. A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre (helyesen: Varga Tamás – d.f.) alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor.” Demján már akkor határozottan leszögezte: Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.”

Most Orbánék eltávolították onnan, kérdés, mit lépnek majd erre Demján örökösei.

Dávid Ferenc mindenesetre a Hírklikknek emlékeztetett arra, hogy a szobor eltávolításához alaposan előkészítették a terepet. Született Országgyűlési határozat, s a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (amelynek egyébként elnöke Kövér László, tagja pedig

Halász János, Such György, Szakály Sándor és Wachsler Tamás) decemberben döntött a kérdésben. Dávid szerint a „szobortalanítási” szándék persze nemcsak ideológiai alapú, hanem a ma élő állampolgároknak is szóló világos üzenet: „Nincs kegyelem, nincs kegyelet, nincs kímélet még azoknak sem, akik példamutató magatartásukért az életükkel fizettek”.

És most már a Nagy Imre szobor sem áll annak az útjában, hogy a terveknek megfelelően visszaállítsák az 1944 előtti állapotot, s visszahelyezzék a vörösterror áldozatainak rekonstruált szobrát a Vértanuk terére.

Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája csak ennyit írt ki a Facebook oldalára: