Deutsch Tamás: állami forrásból létesül zsidó sportközpont Budapesten

HírKlikk 2019. augusztus 7. 17:10 2019. aug. 7. 17:10

A magyar csapat 49 aranyérmet, 28 ezüstöt és 23 bronzot nyert a kedden véget ért budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékokon, és ezzel a 42 részt vevő ország között a második legeredményesebb lett.

Jusztin Ádám, a szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének szerdai záró sajtótájékoztatóján elmondta: ez az eredmény messze túlmutat az előzetes jóslaton, ami legalább harminc érem megszerzését vetítette előre.

Deutsch Tamás, a játékok védnöki testületének vezetője beszámolt róla, hogy a 4,9 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult hazai rendezésű esemény legkevesebb 1,5 milliárd adóbevételt hozott az országnak, és emellett több mint 5 milliárdos árbevételt a magyar gazdaság szereplőinek.

Beszédét azzal zárta, hogy a kormány megerősítette ígéretét, miszerint állami forrásból létesül zsidó sportközpont Budapesten.

Forrás: MTI/Hírklikk