Éjszakai polgármester

HírKlikk 2019. április 12. 16:05 2019. ápr. 12. 16:05

„Egyetért Ön azzal, hogy Budapest éjszakai életét egy „éjszakai polgármester” irányítsa, aki a békés együttélés mellett olyan hétköznapi dolgokra is oda tud figyelni, mint a megfelelő számú nyilvános vécé? – ez Puzsér főpolgármester-jelölt hatodik kérdése az íven.

Nagyon is egyetértek, sőt azonnal jelentkezem is a tisztség betöltésére, remélve, hogy a pozíció első főpolgármester-helyettesi besorolással jár. Személyi alkalmasságom megkérdőjelezhetetlen. (Az „első” szócska azért fontos, hogy legyen tekintélyem az éjszakában.)

Diákéveimben lelkesen és állhatatos szorgalommal tanulmányoztam fővárosunk éjszakai életét, különös tekintettel a vendéglátó-ipari egységekre és az egyetemi klubokra. Ez irányú szakmai tapasztalataim kiemelkedően sokrétűek, hiszen az V., VI. VII. VIII. és IX. kerületi egységeket gyakran napi rendszerességgel „ellenőriztem”, de a budai és a külső kerületekben is rendszeresen vizsgáltam az „éjszakai élet” rendjét és működését.

A bankkártyás „lehúzás” trükkjét csak később ismerhettem meg, mivel boldog ifjúkoromban a készpénz dominált, ha egyáltalán volt. Eredményes vizsgák és szigorlatok letételét követően egészen hajnalig tartott „műszak”.

Csapatban (fiúk, lányok) végeztem tevékenységemet, természetesen a jövőben is a team-szemlélet érvényesülését támogatom. Ennyit a programomról. (Ami esetleg változott a budapesti éjszakában azt az őszi választásokra pótolom és elsajátítom, ha elfogadják pályázatomat, akkor saját pénzemen.) A nyilvános WC-k vonatkozásában külön, szakirányú főpolgármester-helyettes beállítását javaslom, 0-24 órában. Van két jó haverom, tizenkét órás váltásban szívesen vállalják.

Javadalmazás: tekintettel arra, hogy hamarosan fix állami apanázst kapok (nyugdíj) – és nem akarok mohónak tűnni: engem a feladat érdekel, nem a pénz/!/ - megelégszem a 2014. november 7-én megállapított legalacsonyabb főpolgármester-helyettesi illetménnyel, ami 907.425,--Ft/hó + költségtérítésként 136.114,--Ft/hó. Ez utóbbi kicsit kevés lesz az állandó éjszakai taxizáshoz (hivatali autó és sofőr nem kell), de majd valahogy kipótolom a nyugdíjból.

Munkámról és tapasztalataimról mindig személyesen fogom a Főpolgármestert tájékoztatni. Semmi szükség arra, hogy a konzervatív, liberális stb. sajtó az éjszakai ellenőrzésekről készített jegyzőkönyveimet nyilvánosságra hozza. Meg aztán néha áramszünetet is el fogok rendelni annak érdekében, hogy az intézményesített fosztogatásokra soha ne derüljön „fény”. Ősi mondás: csak hülye ember megy nappal és dobszó mellett lopni.

Végezetül – tudom, hogy ez nem számít - iskolai végzettségemről: kisdoktorival és két diplomával rendelkező közgazdász vagyok, 40 év gyakorlattal. Központomat (nevezhetjük törzshelynek is) a Kálvin tér közelében kívánom működtetni, nagyjából egyenlő távolságra a jogi és a közgazdasági egyetemtől. Követve az állami példát, stábomat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett egykori diáktársaim fogják alkotni. Valamennyien a téma (és az éjszaka) kiváló ismerői. Bennük bízom…….

Szerző: Dr. Dávid Ferenc (önjelölt éjszakai polgármester)